Hazai hírek

Pedagógusbérek: továbbra is egymásra mutogat Gröhling és Matovič pártja 

Pedagógusbérek
(Fotó: Facebook/Branislav Gröhling)

A pedagógusok és iskolai alkalmazottak bérének emeléséről is tárgyaltak hétfőn este a kormánypártok – megoldás továbbra sincs, egy hajszállal sem jutottak előbbre.

Közben az iskolaügyi szakszervezet sztrájkkészültséget hirdetett, 10 százalékos emelést követel július 1-től, és június 15-én tüntetni akar Pozsonyban.

A négy kormánypárt szerint az oktatási és a pénzügyminiszternek kell tárgyalnia, vagyis Gröhlingnek és Matovičnak. Ez nehéz lesz, mivel júniusban mindketten együtt akarnak tüntetni a tanítókkal – a másik minisztériuma előtt.

Az SaS szerint a Matovič adóemeléssel akarja megoldani a béremelést, a liberális párt ebbe nem akar belemenni. Gröhling egyik javaslata, hogy Matovič ne adjon minden diáknak, aki szakköre, edzésre, művészeti iskolába jár, havi 50 eurót januártól ezek költséginek térítésére. Ez kb. félmilliárd eurót jelent évente, ehelyett szerinte ebből a pénzből meg lehet oldani a bérek emelését az iskolaügyben.

Közben az önkormányzatok is fenik a fogukat erre a pénzre, a városokat és falvakat tömörítő ZMOS több ötlettel is előállt, hogy mire kellene fordítani a szabadidős tevékenység helyett – ezek között szerepel a pedagógusbérek emelése is. A többi pénz az önkormányzatokhoz folyna.

A ZMOS szintén tiltakozik az ellen, hogy Matovič az ő bevételeik megnyirbálásával és adóemeléssel fedezze a béremelést és a családtámogatási terveit. Rámutatott, hogy ha például 100 eurót elvesz az önkormányzattól és azt a szülők kapják meg családtámogatásként, összességében akkora összegektől esnek el a települések, hogy azt csak a helyi adók emelésével tudják ellensúlyozni – vagyis végső soron beszedik a szülőktől és mindenkitől ezt az összeget az ő vállukat terhelő szolgáltatások biztosítására.

„Aki béremelést javasol, annak meg kell mondania azt is, honnan vegyük rá a pénzt” – jelentette ki Matovič pártja, az OĽaNO parlamenti frakciójának vezetője, Michal Šipoš. „Az SaS nem akar beleegyezni, hogy a gazdagoktól és az erősebbektől vegyünk el pénzt, adóztassuk meg jobban az alkoholt és a hazárdjátékokat. De azt nem mondja meg, hogy akkor honnan vegyünk pénzt béremelésre” – mondta Šipoš.

Egy másik kormánypárt, a Za ľudí szintén az alkohol adójának emelésből oldaná meg a kérdést, számításai szerint ebből körülbelül 4 százalékos emelést lehetne finanszírozni.

2016-ban több ezer elégedetlen pedagógus egy hónapon át sztrájkolt. A tanulók az iskola kapuja előtti lépcsőn ülve tiltakoztak. Az első héten nem tartottak első órát, és utána minden héten hozzáadtak még egyet. Egyértelmű céljuk volt: magasabb fizetést akartak.

„Ha megnézzük a történelmet, a dolgok csak akkor változtak meg, amikor tiltakozások voltak” – emlékeztetett Vladimír Crmoman, a Szlovák Pedagóguskamara elnöke. Ezért támogatja az iskolai szakszervezetek kezdeményezését.

Június 15-re tiltakozó gyűlést hirdettek a pozsonyi Sznf térre. A pedagógusfizetések tavaly sem emelkedtek. Idén júliusban is csak három százalékos emelést kapnak. Áprilisban azonban az infláció már csaknem 12 százalékon állt, azaz a reálbérük csökken, a frusztráció pedig nő.