Könyvajánló Szabadidő

A filozófia olyan a földlakóknak, mint a Galaxis útikalauz a stopposoknak

»A filozófia mint a világ dolgairól való következetes, szisztematikus és tudatos gondolkodás, mai tudásunk szerint hozzávetõleg két és fél ezer évvel ezelőtt alakult ki az antik görög világban. Az ókorban indult története során a rendszeres gondolkodás többek között a tudományok kialakulásához és fejlődéséhez, a fizikai világ egyre tágabb és mélyebb feltárásához, a modern technológiákhoz, az új típusú gyógyítási módokhoz és a modern demokráciákhoz vezetett, mely utóbbi a benne élő milliárdnyi embernek az emberiség történetében példátlan mértékben és módon biztosított békét, biztonságot, emberi méltóságot és jólétet. Az emberi gondolkodás történetének tanulmányozása és továbbadása által a nyugati demokráciák saját magas fejlettségû kultúrájuk és civilizációjuk kialakulását, a demokratikus emberi világ „kognitív” eredetét és saját fennmaradásuk egyik feltételét kutatják és tanítják.« (Boros János)

Az alábbiakban egy lengyel gondolkodó, Leszek Kołakowski három, magyarul is olvasható kötetét futjuk át.

A ​világhírű, Oxfordban élő filozófust 1996-ban meghívta a lengyel televízió tíz előadás megtartására.

„Előre jeleztem, hogy előadásaimnak két értelme van: először is rövidek, s így hallgatóimnak remélhetőleg nem jut ideje elaludni; másodszor, egyáltalán nincs bennük szó a lengyel politikáról.”

Ez a tíz előadás kiegészült még öt másutt elhangzott szöveggel, s megszületett ez a kis könyv, a

Kis előadások nagy kérdésekről,

amelyről csak elragadtatással lehet beszélni.

Leszek  Kołakowski
Leszek  Kołakowski

A XX. század végén az összezavarodott, s bizonyos szociológiai bölcseleti iskolák által szinte már kéjjel összezavart, de tájékozódni, eligazodni vágyó emberhez szólt ebben a kötetben Leszek  Kołakowski. Nem a kiválasztott tudós fölényével, hanem a tapasztalt embertárs megértésével, nyugalmával, világos, tiszta szavával. Közérthetően, tehát bátran. És azt sugallja, hogy van támpont ebben a világban; hogy az értékválságról alkotott hangzatos és teátrális szólamok zajában az ember higgadtan és józanul megtalálhatja azokat a valőröket, amelyek egyáltalán nem tűntek el, s amelyek most is segítenek erkölcsös lényként sikeresen élni.

Hatalom, szabadság, tolerancia, egyenlőség, kollektív felelősség – csupa olyan fogalom mélyére ás le Kołakowski, amelyekkel naponta együtt élünk, amelyekkel naponta nem tudunk mit kezdeni.
A lengyel filozófus idős korára olyan kötettel ajándékozta meg az olvasót, amelyet nyugodtan definiálhatnánk Francis Bacon Esszéi-nek alcímével: „Tanácsok az okos és erkölcsös életre.”

»A kollektív felelősségről
[…]
De létezik-e egyáltalán olyan észérv, amellyel a kollektív felelősség védhető, azaz létezhet-e olyan felelősség, amely nem tetteink következménye, mégis bennünket terhel? Úgy gondolom, létezik, s nem is mond ellent az ember normális igazságérzetének.

Mindegyikünk különféle emberi közösségekhez tartozik, amelyek akkor is megőrzik identitásukat, ha összetételük változik; természetes, hogy azonosítjuk magunkat ezekkel a közösségekkel – a nemzettel, az egyházzal, egy adott politikai vagy társadalmi szervezettel, adott intézménnyel, mondjuk, az iskolával, a kórházzal, az egyetemmel, a várossal –, az pedig, hogy azonosítjuk magunkat, azon az érzésünkön alapul, hogy sorsunk közös az adott kollektíva sorsával, s e közösségvállalás nem egyszerűen azt jelenti számunkra, hogy a kollektíva kudarcai érzékenyen érintenek, sikerei bennünket gazdagítanak, hanem azt is, hogy az adott közösség a szemünkben egyfajta erkölcsi képződmény, egyfajta érték, hogy a kapcsolatok, amelyek benne léteznek, és amelyek bennünket hozzáfűznek, nem csupán a veszteség és nyereség könyvvitelén alapulnak, hanem a sorsközösségbe vetett hitünkön, önzetlen szolidaritásunkon is, amelyet akkor is elismerünk, amikor vétünk ellene. Tehát az a normális, ha nem csupán pillanatnyi érdekeinktől vezérelve vállalunk részt mindabban, amit e közösség tett és tesz – jót vagy rosszat –, hanem a közösség mint egész nemcsak anyagi, de erkölcsi érdekeit is szem előtt tartjuk
….
filozófiaValamennyi európai nemzet történelmében (vagy inkább: valamennyiében, az enyém kivételével) vannak a dicstelen lapok, amelyekről jobb szeretne megfeledkezni.

Szabad-e megkövetelnünk, hogy azok, akik e csúf dolgokban végül is semmilyen körülmények közt sem vettek részt személyesen, bűntudatot érezzenek vagy szégyenkezzenek? Elvárhatjuk-e, hogy a háború után vagy közvetlen a háború előtt született németek, tehát a mai hatvanévesek, felelősséget érezzenek a hitleri bűntettekért? Hogy a ma élő amerikaiaknak bűntudatuk legyen a rabszolgaság és a rézbőrűek kiirtása miatt, az angoloknak a gyermekek viktoriánus kizsákmányolása, a lengyeleknek a XVII. századi vallási üldözések és a két világháború közti időszakban a nemzetiségekkel szemben gyakorolt szégyenletes politika miatt?

A válasz alighanem így hangzik: nem, megkövetelni másoktól ezt semmiképp sem lehet, ám annál inkább megkövetelhető és megkövetelendő saját magunktól, mert ez egyszerűen hozzátartozik lelki egészségünkhöz (a valóságban a dolog nyilvánvalóan épp fordítva működik: másoktól megköveteljük, míg magunknak megbocsátunk, mondván, hogy a kollektív felelősség kérdése merő képtelenség). Nem vagyunk felelősek az elődeinkért, de ha hiszünk abban, hogy a nemzet szellemi és erkölcsi egység, hogy az idő múlásával is megőrzi önazonosságát, noha a nemzedékek egymás után kihalnak és újak lépnek a helyükre, akkor jól tesszük, ha az egyéni felelősség mellett a kollektív felelősségben is hiszünk, azaz a nemzet mint folyamatos egység felelősségében.
[…]
Ami nem jelent számunkra jogi kötöttséget, és mások nem is követelhetik meg tőlünk a felelősségtudatot, de, ismétlem, ez hozzátartozik lelki egészségünkhöz, sőt szükség esetén még a bűntudat és a szégyen is. Ellenkező esetben nem leszünk egészségesek; ránk vetül a hazugság árnya, és alkalmatlannak mutatkozunk az ellenállásra, ha olyan új, bizonyos tekintetben mégis hasonló helyzetben találjuk magunkat, hogy nemzeti méltóságunkat kell megvédeni.«

Mit kérdeznek tőlünk a nagy filozófusok?

Leszek Kołakowski lengyel humanista, filozófus, író, nemzedékek nevelője és spirituális rektora volt, „a liberális értelmiség lelki mestere” (Józef Tischner), akit „jó ideje a lengyel humanisztika legnagyobb koponyái közt tartunk számon(Adam Michnik).

filozófiaAz eredetiként három kötetbe komponált sorozat Leszek Kołakowski népszerű televíziós előadásait foglalja össze. Szinte egy mini lexikon, amely a „bölcsesség szeretetére” bátorítja olvasóit. A benne szereplő mesterek, mint Szókratész, Platón, Arisztotelész, Szent Ágoston, Aquinói Tamás, Eckhart Mester, Descartes, Pascal, Leibniz, Hume, Kant, Kierkegaard, Nietzsche, Husserl, Heidegger – és sok más filozófus – felel nekünk olyan kérdésekre, minthogy:

    • Milyen kritériumok alapján tudnánk megítélni a fejlődést a történelemben, ha lemondunk arról, hogy az erkölcsi jóhoz/rosszhoz viszonyítjuk?
    • Elképzelhető-e, hogy a jó dolgok, élvezetek, melyek megadatottak nekünk, azok csupán negatív jelenségek, a szenvedés, a fájdalom hiányai.
    • Ha hinnénk az örök visszatérés elméletében, hogy minden részleteiben végtelen sokszor megismételjük az életünket, akkor ez biztató, rémisztő vagy érdektelen?
    • Gyakoroljuk-e a hatalom akarását, adjunk-e saját értelmet az életnek nem törődve a jó és a rossz öröklött szabályaival.
    • A nagy művész különbözik-e a nagy bűnöstől, vagyis mind a kettőt ugyanúgy kell-e csodálnunk, ha mind a ketten ugyanúgy építették fel az életük értelmét, ahogy akarták.
    • Hihető-e, hogy az emberek jobbak lesznek, ha meggyőzik őket arról, hogy az élet elkerülhetetlen vereséggel végződik és nincs sem vigasz sem pedig megváltás.
    • Van-e értelme általában véve annak a kérdésnek, hogy mit jelent létezni? Szabad-e ilyen kérdést feltenni, abban a reményben, hogy van erre válasz.

Az ideológiai csatározások bölcs és ironikus kezelésére maradandó példát adott Leszek Kołakowski, akinek briliáns esszéje 1992-ben jelent meg magyarul. Ebben lényegében azt mutatta ki, hogy lehetünk egyszerre konzervatívok, liberálisok és szocialisták, mert ezeknek a politikai irányzatoknak az alapeszméi nem mondanak ellent egymásnak, sőt igazából hibát követünk el, ha egyetlen ideológia mellett cövekelünk le.

Soha nem volt és nem is lesz a szó szoros értelmében vett „néphatalom”: ez technikailag kivitelezhetetlen. Legfeljebb bizonyos eszközök vannak, amelyek segítségével a nép a hatalom körmére nézhet, s az egyik hatalmat egy másikkal helyettesítheti. Természetesen ha a hatalom már elfoglalta a helyét, alá kell vetnünk magunkat különféle korlátozásoknak, és sok fontos kérdésben nincs választásunk; nem dönthetünk például arról, hogy küldjük-e a gyerekeinket iskolába vagy sem, hogy fizessünk-e adót vagy sem, letegyük-e a vizsgát, ha jogosítványt akarunk, vagy sem, s ugyanez vonatkozik még ezer más kérdésre.
A nép sem mentes a tévedésektől, amikor a hatalmat ellenőrzi, a demokratikusan megválasztott hatalmat sem kerüli el a korrupció, ez a hatalom is gyakran hoz a többség vágyaival ellentétes döntéseket, nincs olyan hatalom, amellyel mindenki elégedett lenne stb. Ezek banalitások, mindnyájan tisztában vagyunk velük. Nem létezik tökéletes módszer, amellyel a nép a hatalmat ellenőrzi, de az emberiség által eddig elgondolt legeredményesebb módszer, ha meg akarjuk előzni a zsarnoki önkényt, az ennyi: megszilárdítani a hatalom társadalmi ellenőrzésének rendszerét, az államhatalom hatáskörét arra korlátozni, ami valóban nélkülözhetetlen a társadalmi rend fenntartásához. Ha az állam minden emberi tevékenységet szabályozni akar, az a totalitárius hatalom. (Leszek Kołakowski)

A civilizáció a vádlottak padján – Korrekt nézeteim mindenről

A XX. század legbölcsebb közép-európai filozófusa, Leszek Kołakowski (1927–2009) tudományos, de közérthető interjúkban és tanulmányokban foglalja össze legfontosabb gondolatait ebben a kötetben.

Kimerítően foglalkozik a kommunizmussal és örökségével. Feltárja a sztálinizmus marxista gyökereit, azt hangsúlyozva, hogy Sztálin egyáltalán nem torzította el a marxi örökséget, ahogy oly sokan állították és állítják.

Elgondolkodtató nézeteket tesz közzé az emberi önazonosság mítoszáról, a baloldal örökségéről, a náci és szovjet népirtás különbségeiről és hasonlóságáról, s kifejti, hogy az emberi előrelátásban való csalódást az emberi állapot természetes velejárójának tekinti.

A civilizáció a vádlottak padján. Korrekt nézeteim – mindenről című munkáját a Rubicon Intézet jelentette meg magyar nyelven. Az intézet igazgatóját, Hahner Péter történészt, Rozgonyi Ádám kérdezte (hanganyag).


Discover more from Magyar Iskola

Subscribe to get the latest posts sent to your email.