Nincs szebb, mint késő ősszel vagy télen megdézsmálni valamelyik bogyó termésű bokrot. A legszebb téli bogyós növények élénk színeket és szezonális hangulatot varázsolhatnak a kertekbe. Ezek a növények azon kívül, hogy többnyire ehetőek, segítenek abban, hogy némi színnel és vidámsággal gazdagodjon a dérlepte kert, éppen azokban a zord téli hónapokban, amikor a legnagyobb szükségünk van erre.
Berkenye (narancsos-pirosas)
A berkenyék latin neve a sorbus, ami a gyümölcsük fanyar ízére utal. Gyümölcsét már a rómaiak is fogyasztották, éretten alkalmasak emberi fogyasztásra. Hazánkban több berkenye faj is megél, ezek közül a legelterjedtebbek a madárberkenye (Sorbus aucuparia) és a lisztes berkenye (Sorbus aria). Mindkettő narancsos-pirosas termést nevelő, kisebb méretű fa, és mindkettő igen szívós. A lisztes berkenye gyümölcse csak kis mennyiségben fogyasztható.
Fekete bodza
A fekete bodza vagy festőbodza (Sambucus nigra) a bodza (Sambucus) nemzetség egyik, a Kárpát-medencében is elterjedt faja. 3–10 m magasra megnövő terebélyes cserje vagy fa. Egyéves ágai zöldek, a többévesek szürke kérgűek, paraszemölcsösek. A terebélyes bokor vesszői ívesen lehajlóak, a vesszőket eltörve láthatóvá válik lágy, fehér belük. Levelei sötétzöldek, az ágakon egymással szemben helyezkednek el, páratlanul szárnyasan összetettek, szélük fogazott. Virágai aprók, krémfehérek, jellegzetesen illatosak, a virágzat bogernyő. A termés fekete színű csonthéjas bogyó.
Csipkebogyó (piros)
Ez az egyik legismertebb piros bogyós növény. A csipkebogyó a rózsa áltermése, két rózsafajtájának a termését hasznosítjuk: a vadrózsáét (Rosa canina) és a japánrózsáét (Rosa rugosa). A csipkebogyó ehető, sőt igen ízletes bogyó, melyből teát és lekvárt is készíthetünk. Vadrózsával leggyakrabban erdőszéleken, utak mentén találkozhatunk. Bokra 2-3 méter magasra is megnőhet, de metszéssel kordában tartható.
Fagyal (fekete)
A fagyal (Ligustrum) az ajakosvirágúak (Lamiales) rendjébe és az olajfafélék (Oleaceae) családjába tartozó nemzetség. Fő elterjedési területük D- és K-Ázsiában, Ausztráliában van, Európában egyedül a közönséges fagyal honos. Elsősorban a lombjukkal díszítő cserjék, egyszerű, ép szélű, keresztben átellenes levelekkel. Apró, fehér virágaik június-júliusban a hajtások csúcsán nyílnak. Termésük többnyire fekete vagy kékesfekete bogyó.
Galagonya (piros)
Nagyon igénytelen díszfák a galagonyák, jól tűrik a városi környezetet. Tavasszal fehér vagy rózsaszín virágok borítják el, igazi tavaszi fókuszpont a kertben. Ősszel vörösödő lombja és a piros bogyók újra megragadják az ember figyelmét. A galagonya bogyóit a gyógyászatban használják, nem mérgezőek, hasznos madáreledel.
Kecskerágó (piros)
A kecskerágó-fajok többsége Kelet-Ázsiában őshonos. E nemzetség fajai között lombhullató és örökzöld növények is vannak. A kecskerágók cserjék vagy kis fák. A zöldes, sárgás árnyalatú virágai alig észrevehetőek, és kis virágzatokban tömörülnek. Az ellipszis alakú levelei átellenesek, általában 2-15 centiméter hosszúak és alig fogazott szélűek. Terméseik 4-5 részből álló, rózsaszín, sárga vagy vörös színű húsos termések. A magokat narancsszínű „hús” vesz körül. A terméssel és magokkal a gyümölcsevő madarak táplálkoznak; a magok sértetlenül átmennek a madarak emésztőrendszerén, és az ürülékkel távoznak az állatokból, így újabb területet foglalva el a kecskerágó-fajok számára.
Tiszafa (piros)
A tiszafa piros bogyója valójában nem is bogyó, hanem a magot védő, úgy nevezett magköpeny. A magköpeny édes ízű, és nem mérgező, ezért a madarak szívesen fogyasztják, az emésztetlen magokat pedig ürülékükkel szétszórják. Ugyan a magköpeny nem mérgező, de a tiszafa minden más része erősen mérgező. A tiszafa nagyon ellenálló, szárazságtűrő, örökzöld növény, mely napos, félárnyékos és árnyékos helyen is megél. Nagyon szép sövénynek ültetve, oszlopos változatai különleges hangulatot sugároznak.
Kökény (kékesfekete)
Az 1–4 m magasra is megnövő lombhullató cserje, sötétszürke ágai hegyes tövisekben végződnek. Növekedése szabálytalan. Lassú növekedésű, hosszú életű. Gyökerei messzire kúsznak, gyökérsarjtelepeket képez. Kérge sötétszürke, később repedezik. Két virágrügy fog közre egy hajtásrügyet. Kis méretű levelei szórt állásúak, egyszerűek, elliptikusak vagy lándzsásak, szélük aprón fűrészes-csipkés, fonákjuk rendszerint molyhos. A levélnyél legfeljebb 1 cm-es. Virágai 1–1,5 cm átmérőjűek, fehérek, ötszirmúak és a lombfakadás előtt nyílnak.
Tűztövis (piros, narancsszínű vagy sárga)
Manapság az ellenálló hibrid fajtáknak köszönhetően az egyik legkedveltebb díszcserje. Örökzöld, tövises cserjék. Leveleik egyszerűek, elliptikus vagy tojásdad alakúak, szélük ép, csipkés vagy fűrészes. Virágzata sátor vagy buga, melyet kis, fehér szirmú virágok alkotnak. Tavasz végén és nyár elején virágzik. Termése piros, narancsszínű vagy sárga csontáralma, mely sokáig a cserjén marad. Virágai jó mézelők, termései viszont ciánglikozidot tartalmaznak, ezért nagy mennyiségben nyersen fogyasztva mérgezőek. Az alapfajok fagyérzékenyek, így azok ültetése nem ajánlott. Talajban nem válogatósak, de pangó vizes helyre és szikes homokra nem valók. Jó szárazságtűrők, a napos helyeket kedvelik. A metszést jól tűrik, de az átültetést nem, a gyökerek sérülései miatt elpusztulhanak.
