165 éve született William Einthoven holland fiziológus, az elektrokardiográf feltalálója.
Az első EKG-gépet Augustus Waller alkotta a XIX. század végén, amit Willem Einthoven holland fiziológus tökéletesített, aki ezért 1924-ben fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat kapott. A XX. század elején tett részletes megfigyelései a mai napig helytállnak.
Az elektrokardiográf , azaz rövidítve az EKG segít megállapítani, hogy a szív ritmusosan ver-e, normálisan terjed-e az akciós potenciál. Elemezni lehet általa a szív ritmusát, az ingerület kiindulásának helyét, az ingerületvezetés sebességét, a szívizom vastagságát, a szívizom esetleges vérellátási zavarát, következtetni lehet esetleges tüdőembóliára.
Az elektrokardiográfia (röviden EKG) egy non-invazív diagnosztikai eljárás, mely a szív működéséről ad hasznos információt, annak elektromos jelenségeit vizsgálja a szívizom összehúzódásakor keletkező elektromos feszültség változásainak regisztrálásával.
A szív összehúzódása elektromos inger hatására jön létre, amely normális esetben a szinuszcsomóból indul el, és a szív sajátságos ingerületvezető rostjain keresztül a szívizomsejtekhez jut. Ezt az elektromos ingerületet a test felszínére helyezett elektródokkal fel lehet jegyezni. Az EKG-hullám szabályos görbe, melynek egyedi sajátosságai vannak.
Einthoven 1885-ben szerzett orvosi diplomát az Utrechti Egyetemen. 1886-ban a Leideni Egyetem professzora lett. 1902-ben a Holland Királyi Művészeti és Tudományos Akadémia tagja lett.
Einthoven kora előtt ismert volt, hogy a szív dobogása elektromos áramot termel, de a korabeli műszerek nem tudták pontosan mérni ezt a jelenséget anélkül, hogy elektródákat közvetlenül a szívre helyeztek volna. 1901-től kezdve Einthoven elkészítette egy sor galvanométer prototípusát. Ez az eszköz egy nagyon vékony vezetőszálat használt, amely nagyon erős elektromágnesek között haladt át. Amikor az áram áthalad az izzószálon, az áram által létrehozott mágneses mező a húr mozgását okozza. A zsinórra világító fény árnyékot vetne egy mozgó fotópapírtekercsre, így egy folyamatos görbét képezne, amely a zsinór mozgását mutatja. Az eredeti gép vízhűtést igényelt az erős elektromágnesekhez, működtetéséhez öt emberre volt szükség, súlya pedig körülbelül 270 kilogramm volt. Ez az eszköz megnövelte a szabványos galvanométer érzékenységét, így a szív elektromos aktivitása a hús és a csont szigetelése ellenére is mérhető volt. A találmány lehetővé tette a transzthoracalis elektrokardiográfiát.
Bár a későbbi technológiai fejlődés jobb és hordozhatóbb EKG-készülékeket eredményezett, az EKG leírására használt terminológia nagy része Einthoventől származik. A P, Q, R, S és T betűk hozzárendelését a különböző eltérítésekhez továbbra is használják. Róla kapta az Einthoven-háromszög kifejezést. A képzeletbeli fordított egyenlő oldalú háromszögre utal, amelynek középpontja a mellkason van, és a pontok a karokon és a lábakon lévő szabványos vezetékek.
A húr galvanométer kifejlesztése után Einthoven számos szív- és érrendszeri rendellenesség elektrokardiográfiás jellemzőit ismertette. Később Einthoven figyelmét az akusztika, különösen a szívhangok tanulmányozására fordította, amelyet Dr. P. Battaerddel együtt kutatott.
1924-ben Einthoven fiziológiai és orvosi Nobel-díjat kapott az orvosi diagnosztikában használt első gyakorlati elektrokardiográfiai rendszer feltalálásáért.
A hollandiai Leidenben halt meg 1927-ben.
