Verstan ♥ A szövegforma

A szövegforma lehet vers vagy próza. A vers olyan szöveg, amelynek hangzásbeli (kivételként: írásbeli) kötöttsége van, azaz valamilyen ritmusa. A ritmus: szabályos ismétlődés, azonos vagy hasonló jelenségek bizonyos időközönkénti visszatérése. A próza olyan szöveg, amelynek nincs ritmusa. A verses forma a szépirodalomban többnyire a lírai művekre jellemző, de korántsem kizárólagosan. A vers a szépirodalmon kívül is megjelenhet, pl. a mondókák és egyéb rigmusok szövegformájaként.

Vers – próza – ritmus

A ritmus az emberi hang valamely fizikai tulajdonságain alapulhat, tehát valamelyik fizikai jelenség ismétlődik szabályos időközönként: a leggyakrabban a hangerő vagy az időtartam, ritkábban egy-egy hang (vagy nagyobb nyelvi egység), továbbá egyes nyelvekben a hangmagasság.

Az ősi európai irodalmakban gyakori önálló ritmuselem volt az alliteráció. Az alliterációs vers ritmusát a félsorok azonos hanggal (a legtöbbször azonos mássalhangzóval) való kezdése adta.

Az európai irodalmakban két fő versrendszer terjedt el: a hangsúlyos és az időmértékes. A hangsúlyos ritmusrend alapja a hangerő szabályos váltakozása; az időmértékes verselés a szótagok időtartamának ritmusára épül.

A hangmagasság lüktetése az európai versekben inkább csak kísérő jelenség, pl. az időmértékes ritmust éreztető szövegmondás során, az ún. skandáláskor a hosszú – és egyben hangsúlyt is kapó – szótagot néhány hanggal magasabban szoktuk ejteni. Az időmértékes verselés tehát komplex jelenség: alapvetően a szótagok időtartamára épül, de másodlagosan a hangsúly és a hangmagasság is szerepet kap benne.

A vers és a próza között számos átmenet létezik.

képvers — Stúdió, Balázs Áron, Artcommando: Petőcz András kortárs magyar író honlapja. www.petoczandras.eu.

Bizonyos korlátok között a prózában is előfordulhat ritmus: ismétlődhet a mondatszerkezet, szabályosság jelentkezhet a többszörösen összetett mondaton belül is, továbbá jelentkezhet valamilyen ritmuselem pl. az egyes mondatok végén (= ritmikus zárlat, ún. „clausula”).

Például:
Nincsen olyan híres akol, mint a brezinai akol…
Mikszáth Kálmán: Az a fekete folt
Magyarország eddig egy nyers fenyőfa volt- most már le van vágva és föl van deszkákra fűrészelve, de még nincsen ám meggyalulva, pedig előbb meg kell gyalulni, hogy asztal készüljön belőle – az a dicső asztal, melyhez majd oda ül vendégeskedni a két földi istenség: a boldogság és a szabadság.
Petőfi Sándor 1848. júniusi választási beszéde.
A tagmondatok zárlataiban jambikus és trochaikus bimeter, („fenyőfa volt”, „meggyalulva”, „-jön belőle”) a mondat legvégén pedig choriambus („és a szabadság”) fedezhető fel.

Gondolatritmus

A gondolatritmus: olyan szövegalakzat, amelyben hosszabb szókapcsolatok vagy mondatok, mondatkapcsolatok állnak párhuzamban. A gondolatritmus fő változata a mondatpárhuzam: olyan ritmikus alakzat, amelyben hasonló szerkezetű mondatok követik egymást, és ezeknek a tartalma is hasonló (vagy éppen ellentétes).

Például:
Számomra asztalt terítettél, […] Fejemet megkented olajjal, s a poharam színültig töltötted.
A 23. zsoltár: A jó pásztor (Dr. Gál Ferenc fordítása)
Mindig vissza kell térjen a reggel? Sosem ér véget földi hatalma? Boldogtalan sürgés-forgás emészti el a szárnyas Éjszaka mennyei jöttét. Sosem fog örökkön égni a Szerelem titkos áldozata?
Novalis: Himnuszok az éjszakához (Fordította Rónay György)
Azt szeretem, aki erényét szereti, mert az elmúláshoz való akarat és a vágy nyila az erény. Azt szeretem, ki a maga számára egy csipetnyit se tart meg szelleméből, de egészen erénye szelleme akar lenni: így lép szellemként át a hídon. Azt szeretem, ki erényéből hajlamát és végzetét formálja: erénye végett akar tovább élni, de aztán nem élni.
Nietzsche: Zarathustra (Fényes Samu fordítása)

Körmondat

A körmondat: művészien szerkesztett többszörösen összetett mondat. A klasszikus körmondatban az előkészítő rész a legtöbbször párhuzamokból áll, és a záró rész a gondolat teljes (logikai-érzelmi) kifejlődését tartalmazza. A barokk körmondatban az előkészítő rész szövevényes, bonyolult. A romantikus körmondat vagy tiráda jellemzője a lezáratlanság, a folytathatóság. A körmondat mesterei: Pázmány Péter, Zrínyi Miklós, Kölcsey Ferenc, Eötvös József, Petőfi Sándor, Jókai Mór és Kossuth Lajos.

Például:
Ki magáért fárad, gyakran csalatkozik; ki lelke erejét hazájának szenteli, annak tettei előbb-utóbb sikerrel koronáztatnak meg; s a siker felől az emberiség elismert haladása biztosít.
Kölcsey Ferenc: Parainesis Kölcsey Kálmánhoz
Eljön az idő, s társaid körében neked is fel kell állanod, s a köztanácskozásokban élő szóval részt venned; s érezni fogod, miképen az ékesszólás, s mindaz, ami erre megkívántatik, oly szükség, mi nélkül közdolgokban résztvevő polgár közvetetlen nem hat.
Kölcsey Ferenc: Parainesis Kölcsey Kálmánhoz
Azért tegyünk törvényt magunkra, vétkesítsük magunkat, sirassuk most bűneinket, hogy akkor ne sírjunk, mikor a világ előtt bűneink kitudódnak, mikor az utolsó sentencia kiadatik: hanem az igazakkal örüljünk és vigadjunk örökkön-örökké.
Pázmány Péter: Az utolsó ítéletnek rettenetességérűl
Ha ma mi vagyunk e nemzet miniszterei, holnap mások lehetnek, ez mindegy, a nemzet ezzel a minisztériummal vagy másokkal kell hogy megmentse a hazát; de hogy akár ez a minisztérium, akár a másik megmenthesse: a nemzetnek erőt kell teremtenie.
Kossuth Lajos 1848. július 11-ei beszéde a haderő megajánlása ügyében

Szabad vers

A szabad vers régebbi változatában (mely a XVII. századi francia irodalomban virágzott; a neve itt „verse libre” volt) olyan verses szöveget jelentett, amelyben különféle ritmusok jelentek meg, egységes ritmusrend azonban nem. A franciáknál a leggyakrabban a váltakozó hosszúságú jambikus verssorokat tekintették ilyennek. A magyar irodalomban Petőfi is alkalmazta.

A szabad vers XX. századi modern változata (angol nevén „free verse”; úttörője a XIX. századi amerikai Whitman) még kevésbé alkalmaz ritmuselemeket. A szöveg verssorokra tagolódik, egyéb akusztikai jellemzője nincs, legfeljebb a zárlatokban.

Például:
Bájos vala ő! Mint a pipacsból Font koszorú, Vagy mint a bakter dárdájába ütődött Éjjeli holdsugár.
Petőfi Sándor: A helység kalapácsa
Sötét a város, ráfeküdt az éj. Más tájakon kalandoz a hold, S a csillagok behunyták Arany szemeiket. Olyan fekete a világ, Mint a kibérlett lelkiismeret.
Petőfi Sándor: Az apostol
Sárga gyümölccsel hajlik és vadrózsával telten a tóba a part, ti boldog hattyúk; és csóktól ittasan csobban meg fejetek a szentül józan vízben.
Hölderlin: Az élet fele (Keresztury Dezső fordítása)
Hallom Amerika dalát, hallom sokféle szent énekét, A kézművesekét, mindegyik aszerint dalolja a magáét, hogy jókedvű-e vagy komoly, A magáét dalolja az ács, miközben a deszkáját vagy a gerendáját méri,
Whitman: Hallom Amerika dalát (Szabó Lőrinc fordítása)
Az 1. és a 2. sor krétikusra végződik.
Tekintsd az ég madarát, ki segit annak, ha sikolt? Vedd a tölgyet, az órjást, mikor nyögve törik el a viharban, Tekintsd a borjat, amely még szopna s a hídra viszik És minden egyebet, ami szomorún megy nem áhitott célja felé.
Füst Milán: „Ha csontjaimat meg kelletik adni” (Arany)
én láttam párist és nem láttam semmit szeretőm másállapotban várt rám az angyalföldi állomáson anyámnak már egészen citromfeje lett a szegénységtől nevetni akartam előttük de nagyon szégyelltem hogy két nadrág van rajtam gatya nélkül bizonyos hogy a költő vagy épít magának valamit amiben kedve telik vagy bátran elmehet szivarvégszedőnek
Kassák Lajos: A ló meghal a madarak kirepülnek

Makáma

A makáma: rímes próza. A szöveg verssorokra tagolódik, a sorvégek összecsengenek, de a szöveg minden (vagy csaknem minden) egyéb vonatkozásában prózai. Az arab irodalomban született.

Például:
Mindazonáltal én megkísértem, – úttörőnek bukni is érdem; – aztán meg nem szabad-e, kérdem – prózát versben írni – már így ni! – mikor annyi verset írnak prózában – a két nemes magyar hazában, – de kivált mostanában.
Arany János: A poloska
Ó, nem ejt, hová is ejtene le, – ahol őrt nem állna tárt tenyere? – Hanem minket, akik itt, – kívül húsa végtelenjén, – végtelenje színe fennjén – kivirágzunk egy kicsit, – egyenkint e roppant – kéz a nagy sötét Maroknak tompa végtelenébe roppant – és szorít, szorít, szorít – úgy mint rég a bájos Doktort, a középkorit: – előbb szemét elborítá, – aztán lelkét kiszorítá, – aztán húsát szétporlítá – aztán-aztán mindmaig – őrli-őrli csontjait…
Babits Mihály: Isten kezében (Keresztény makáma)
Így dühöng már nálunk is a rön, s e bús helyzetben csak egy az öröm, Hogy alakuljon a helyzet bármi sötéten, nekem nincs is, kérem, Bankbetétem.
Tóth Árpád: A debreceni run (Szomorú makáma a háborúról)
Nagyérdemű közönség! – Szép hölgyek, jó urak, tessék, tessék! Panorámában látható minden nevezetesség. – A világ minden szépsége és csodája – és minden szépség és csoda koronája: – a női nemnek varázsa és bűbája!
Juhász Gyula: Makáma

Prózavers

A prózavers: olyan költői szöveg, amelynek a formája próza (lapszéltől lapszélig terjedő tördelésű), de nagyfokú költői intenzitás jellemzi. Történetileg két fontosabb változata alakult ki: a hagyományos lírai kifejezőeszközöket mellőző, leginkább a példázathoz közel álló forma, amelynek hagyományai a Bibliához nyúlnak vissza; illetve egy tömör nyelvezetű, változatos hang- és gondolatalakzatokat, trópusokat fokozott mértékben alkalmazó forma. Az utóbbi létrejöttében jelentős szerepe volt a formai kötöttségek ellen lázadó költőknek az a törekvése, hogy átlépjék az epika és a líra közti határokat. Különösen erősen jelentkezett ez az igény a romantika korában; a prózavers elsőként Németországban fejlődött ki (Novalis: Himnuszok az éjszakához), majd francia példák (Baudelaire, Rimbaud, Mallarmé művei) nyomán terjedt el az európai irodalomban.

Például:
Előttem az íróasztal, az ablakon túl a koratél szürkésfehére, mellettem a telefon békés zöld szörnyetege most nem sziszeg rám, nem történt semmi különös.
Somlyó György: Mese egy nehéz pillanatról
Harangok, harangok – ajkukhoz féreg nem érhet. Harangokat nem lehet megfertőzni. Agyvérzés foltjaival nem remegnek. Szívgörcs nem öli meg őket. Alvó csillagok s baglyok alatt szólnak a harangok, bongnak, rengve csikorognak tengelyükön.
Nagy László: Jönnek a harangok értem

Képvers

A képvers (kalligramma): olyan költemény, amely vizuális megformálásával is többletjelentéseket fejez ki. A hangritmust az illusztráció és a különös elrendezés helyettesíti vagy kiegészíti.