Az Ukrán Felkelő Hadsereg – Amiről nem nagyon tanulunk (UPA)

A háború utáni Csehszlovákia a radikális politikai és társadalmi változások időszakában volt. Az 1945 márciusában kihirdetett Kassa-kormányprogram lerakta az állam újjáépítésének alapjait, de ez a folyamat már a kezdetektől a növekvő kommunista befolyás jegyében zajlott. A külpolitika a Szovjetunió felé orientálódott, míg a belpolitikai intézkedések a németek és magyarok kitelepítését célozták, ami nagymértékű népességmozgáshoz vezetett.¹ Szlovákiában, különösen a keleti részeken, a háború utáni helyzetet súlyos társadalmi és gazdasági problémák, valamint etnikai feszültségek jellemezték.³ Ezzel párhuzamosan új katonai igazgatás alakult, amely 1945. április 12-től területi parancsnokságokat hozott létre a mozgósítás végrehajtására és a békés élet biztosítására.⁴ Ebben a feszült környezetben minden fegyveres csoport akcióját rendkívüli érzékenységgel figyelték. Az egyik legnagyobb jelentőségő az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) tevékenysége volt.

Az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) Szlovákiában

Az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA), melynek tagjait az akkori propaganda „banderistáknak” nevezte vezetőjük, Sztepan Bandera után, a második világháború végén alakult meg az ukrán nacionalisták fegyveres szárnyaként.⁴ Ideológiája ultranacionalista volt, és a náci Németországgal való kapcsolata összetett és gyakran ambivalens volt. A háború alatt az UPA a szovjet partizánok ellen harcolt, később a németek ellen is, a front elhaladása után pedig a Szovjetunió-ellenes és kommunistaellenes fő erővé vált Nyugat-Ukrajnában.⁵

A német hadsereg visszavonulása után az UPA támadásokat indított a német utóvéd ellen, hogy fegyvereket és felszerelést zsákmányoljon.⁶ Ez alátámasztja, hogy egy önálló entitásról volt szó, amely bár a háború bizonyos szakaszaiban kollaborált a németekkel, elsősorban saját céljait követte, ami a független Ukrajna létrehozása volt.

A második világháború európai szakaszának lezárását követően az újjászülető Csehszlovákiában sem a politika, sem a hadsereg, de még a hírszerzés sem tartotta elképzelhetőnek, hogy a Lengyelországgal és a Szovjetunióval még mindig harcban álló „banderisták” – nemcsak a kommunisták köreiben használták ezt a kifejezést – bármiféle komoly fenyegetést jelentenének. Sőt, annyira alacsonynak ítélték az UPA jelentette veszélyt, hogy az egész Kelet-Szlovákia körzetet „passzív területnek” nyilvánították.

Paradox módon az első „behatolások” sem váltottak ki érdemi reakciókat: augusztus 13-án Szepesófaluban (Spišská Stará Ves) és Mezőlaborcon (Medzilaborce) regisztrálták az első ukrán egységeket, de ők inkább kerülték a fegyveres konfliktust, felderítést végezték és támogatókat kerestek a szlovákok körében.[4]

Az UPA behatolásai Kelet-Szlovákiába 1945-1946-ban

Az UPA első nagyobb „rajtái” (ukránul: „rejdy”) már 1945 közepén megkezdődtek.⁷ Fő céljuk nem a nyílt harc volt, hanem a kommunista- és szovjetellenes propaganda terjesztése a civil lakosság körében, különösen a vidéki területeken.⁷ Az első expedíció során becslések szerint akár 500 harcosból álló csoport hatolt be Északkelet-Szlovákiába. Az akkori csehszlovák biztonsági erők, amelyek rosszul voltak felszerelve és létszámhiánnyal küzdöttek, tevékenységüket csak megfigyelték.⁷ 1945 novemberében azonban az UPA fokozta tevékenységét, politikai gyilkosságokkal is.⁷

Az egyik legismertebb incidens a kolbasovi mészárlás volt, ahol 11 zsidó származású lakost gyilkoltak meg.⁷ Ezek az incidensek, valamint a Szlovák Kommunista Párt tagjainak meggyilkolása megerősítették, hogy az UPA célzott támadásai nem véletlenszerűek voltak, hanem politikai és faji ellenfeleikre irányultak.⁷

A második behatolás 1946 áprilisában történt, azzal a céllal, hogy a közelgő alkotmányozó nemzetgyűlési választásokat kommunistaellenes agitációval, röplapok terjesztésével, és politikusoknak és újságíróknak küldött levelekkel befolyásolják.⁵ Ez egyértelműen propagandisztikus és politikai akció volt.

A fordulópont: 1947, a „B akció”

A helyzet gyökeresen megváltozott 1947 tavaszán. Lengyelország, az Ukrán Felkelő Hadsereg végleges felszámolására és az ország délkeleti részének etnikai megtisztítására irányuló, nagyszabású „Visztula-hadműveletet” indított.¹⁰ Ennek a nyomásnak hatására az UPA egységei úgy döntöttek, hogy Csehszlovákián keresztül próbálnak meg átjutni a németországi amerikai megszállási övezetbe.⁵ Ez a behatolás, az „Akcia B” (Banderisták akció) néven ismertté vált, és a legjelentősebb és legdrámaibb volt mind közül.

Erős és szervezett csoportok, ún. sotnyák (századok), Mychajlo Duda („Hromenko“), Roman Hrobelskyj („Brodyč“) és Volodimir Scsigelszkij („Burlak“) vezetésével hatoltak be Csehszlovákia területére.⁸ Ennek a műveletnek a fő célja az volt, hogy demonstrálja a világnak a szovjetellenes és kommunistaellenes ukrán ellenállás fennmaradását.⁸ E csoportok megállítására Csehszlovákia hatalmas katonai erőket mozgósított, amelyeket 1947 júliusától Július Nosko dandártábornok vezetett.¹¹ A műveletbe több mint 13 000 katonát, határőrt, csendőrt és mintegy 1 500 egykori partizánt vontak be.¹¹

A harcok nemcsak Kelet-Szlovákiában zajlottak, hanem áttevődtek Közép-Szlovákiába is, olyan területekre, mint Vernár, Malužiná és Ľupčianska Magura.⁵ A harcok intenzitását a mindkét oldalon elszenvedett veszteségek is bizonyítják. A hadműveletek során az Ukrán Felkelő Hadsereg 350 tagját semlegesítették (közülük 61 esett el a harcban), míg a csehszlovák hadsereg oldalán 14 katona és 6 rendőr vesztette életét, további több tucat sebesült mellett.⁷ A kulcsfontosságú pillanat „Burlak” parancsnok elfogása volt 1947. szeptember 3-ról 4-re virradó éjjel.¹¹

A következő táblázatok összefoglalják ezen műveletek kulcsfontosságú szempontjait és eredményeit:

Év	Művelet / Behatolás neve	Az UPA harcosainak száma (becslés)	A művelet jellege	Főbb helyszínek
1945	Első rajta	Akár 500 ⁷	Propagandisztikus, felderítő	Snina, Stropkov, Medilaborce, Humenné járások ⁷
1946	Második rajta	Nem specifikált, kiválóan előkészített	Propagandisztikus, a választásokra összpontosított	106 kelet-szlovákiai falu ⁵
1947	B akció (Harmadik rajta)	Mintegy 500, sotnyákra osztva ⁵	Migrációs, átkelés az amerikai megszállási övezetbe	Kelet-, Közép-Szlovákia (Vernár, Ľupčianska Magura) ⁵

A „fasiszta” fogalom propagandisztikus felhasználása

A „fasiszta” jelző az Ukrán Felkelő Hadsereggel kapcsolatban rendkívül érzékeny és szakértői kezelést igényel. Bár az ukrán ultranacionalizmus ideológiája vitatott, és számos háborús bűnhöz vezetett (pl. a lengyelek elleni volinyi mészárlás ¹²), a „fasiszta” címke elsősorban a kommunista propaganda eszköze volt.⁸

1945 után a kommunista sajtó célzottan kapcsolta össze az Ukrán Felkelő Hadsereget a német nácikkal és „fasisztákkal”.⁵ Ez a narratív stratégia kulcsfontosságú volt a politikai harcban. A kommunisták ürügyet kerestek politikai ellenfeleik, különösen a Szlovák Demokratikus Párt lejáratására, amelynek erős pozíciója volt Szlovákiában az 1946-os választások után.

Az Ukrán Felkelő Hadsereg jelenlétének politikai kihasználása

A „banderisták”, vagyis az Ukrán Felkelő Hadsereg 1947-es jelenlétét a kommunisták maximálisan kihasználták politikai célokra. A Szlovák Kommunista Párt (KSS) tagjai masszív lejárató kampányt indítottak, amelyben a nem kommunista pártokat „ľudák összeesküvéssel” és „fasisztákkal” való együttműködéssel vádolták.⁵ A biztonsági szervek archívumából származó források megerősítik, hogy ez egy szándékos és sikeres kampány volt, amely a demokraták pozíciójának meggyengüléséhez vezetett Szlovákiában.⁵

A politikai nyomás, amelyet az UPA elleni katonai művelet is megerősített, a közelgő 1948-as februári események előjátékává vált, amelyek a kommunista diktatúra bevezetéséhez vezettek.⁵ Ez a „fasiszta banditákról” szóló hosszú távú propagandista narratíva évtizedekig fennmaradt, és a mai napig torzítja a közvélemény e történelmi témáról alkotott képét.⁸

A „banderizmus” élénken élt a csehszlovák közbeszédben. A mai napig vita folyik arról a cseh- és szlovák történetírásban, hogy az Ukrán Felkelő Hadsereg – akarva vagy akaratlanul – befolyásolta-e az 1946-os májusi parlamenti választásokat vagy sem. A szlovák részeken ugyanis a helyi kommunista párt 30%-ot kapott, miközben a polgári, részben szlovák nacionalizmus képviselőjének tartott Demokratikus Párt (DP) több mint 60%-ot ért el. Ráadásul a banderisták propagandája nemcsak a határmenti területeken tűnt igazán sikeresnek (egyes helyeken megtapasztalhatták az Ukrán Felkelő Hadsereg negatív oldalát is, ami árnyalta a megítélésüket), hanem azokban a térségekben is, ahol a közvetlen tapasztalat hiánya miatt könnyebb volt elhinni az ukrán nacionalisták retorikáját.

Természetesen később mind az SZLKP, mind a CSKP azzal érvelt, hogy a Demokrata Párt és az Ukrán Felkelő Hadsereg között aktív együttműködés zajlott. Sőt, a szlovák politikusok egyfajta összekötő elemként funkcionáltak a Nyugat és az ukrán nacionalisták között, amelyért cserébe ígéretet kaptak a Tiso-féle „független” Szlovákia feltámasztására.

A kommunisták látványosan eltúlozták ezen „összeesküvés” mértékét és ennek alátámasztására az Állambiztonság (Státní bezpečnost/StB) és a szovjet NKVD segítségével bizonyítékok garmadáját alkották meg. Ugyanakkor az is tagadhatatlan, hogy a banderisták antikommunista, zsidóellenes és szlovák önállóságot bátorító agitációja több szlovák településen vagy egész járásban hullott termékeny talajra, befolyásolva a választások végeredményét.

A „fasiszta” kifejezés, amelyet a csoport leírására használtak, elsősorban az akkori kommunista propaganda eszközeként szolgált. Bár az UPA ideológiája ultranacionalista és antidemokratikus volt, a „fasiszta” címkét politikai célra használták fel, hogy kihasználják a jelenlétüket Szlovákiában. A kommunisták felhasználták ezt a fenyegetést a nem kommunista pártok lejáratására és hatalmuk megerősítésére, ami végül az 1948. februári eseményekhez vezetett.

Utóélet

Az Ukrán Felkelő Hadsereg hivatalosan 1949. október 3-án szűnt meg létezni. Ezen a napon az UPA főparancsnoka, Suhevics parancsot adott ki az utolsó harci egységeinek és főhadiszállásának feloszlatására: a katonáinak választaniuk kellett: nyugatra vonulnak, vagy csatlakoznak a fegyveres földalatti mozgalomhoz.

Az Ukrán SZSZK MGB 4. Osztálya szerint 1944–1956 között az ukrán nacionalista földalatti mozgalom elleni harc során 155 108 UPA partizán és az Ukrán Nacionalisták Szervezetének (OUN) földalatti tagja halt meg, akik közül 1746 Ukrajna keleti régióiban tartózkodott. 134 000 embert fogságba ejtettek. Az elnyomás és az erkölcsi nyomás fenyegetése alatt 76 753 lázadó adta fel magát. Az UPA-nak segítséget nyújtó civileket is retorzió érte (többek között Szibériába deportálták őket): 103 866 embert tartóztattak le, akik közül 87 756-ot ítéltek el és 203 000 embert deportáltak a Szovjetunió keleti régióiba.

Az OUN-B vezetőjét, Sztyepan Banderát 1959 októberében Münchenben meggyilkolta egy KGB-s bérgyilkos, egykori OUN-tag, A Nemzeti Egység Napja tiszteletére, 2010. január 22-én Juscsenko elnök posztumusz Ukrajna Hőse címet adományozott Sztyepan Banderának. A Donyecki Kerületi Közigazgatási Bíróság 2010. április 2-án hatályon kívül helyezte ezt a rendeletet.

2015. április 9-én az ukrán Legfelsőbb Tanács elfogadta Jurij Suhevics által írt „Ukrajna függetlenségéért harcolók jogállásáról” szóló törvényt , amely felsorolja azokat a szervezeteket , amelyeket Ukrajna függetlenségéért harcolóként ismernek el, köztük az Ukrán Nacionalisták Szervezetét és az Ukrán Felkelő Hadsereget is.