„Tanuljunk jobban tanítani” címmel indít projektet a Selye János Egyetem Tanárképző Kara. A kar a beruházásokért és informatizálásért felelős miniszterelnök-helyettes hivatalától kap rá vissza nem térítendő támogatást. A komáromi egyetem…

A 2019/2020-as tanévben is megrendezik a „Minden morzsa számít” Közösségépítő és Segítő Egyesület, illetve a Kölcsey Társaság támogatásával a Kárpát-medencei Kölcsey Ferenc szónokversenyt. Felvidéken a komáromi Selye János Gimnázium adott…

A dunaszerdahelyi Építészeti Szakközépiskola asztalosmesterséget tanuló diákjai bemutatták a decemberben elkészített alkotásaikat. Az iskola beszámolója szerint Lelkes János asztalosmester irányításával mini konyhabútort és fa bárszéket készítettek – megrendelésre. Az első…

A szokatlanul hosszú karácsonyi szünet után a diákok szerdán visszaültek az iskolapadba, de csak alig három hetet kell várni a következő, félévi szünetre. Igaz, az csak egynapos lesz, február 3-án,…

A Pozsonypüspöki Alapiskola és Óvoda 9. osztályos tanulója, Richter Richárd számolt be a Biskupické noviny/Püspöki Újság legújabb, januári számában arról, mint vett részt a hatodikos Urbán Sárával együtt a negyedik…

A Cseregyerek.sk program elsősorban az alapiskola felső tagozatos tanulóinak szól, főleg azoknak a szlovákiai magyar gyerekeknek, akik a saját településükön alig hallanak szlovák szót, szinte csak a szlovákórán. A program…

A komáromi Selye János Gimnázium a karácsonyi szünet előtt másodszer rendezett „ottalvós bulit” December 18-án tartották az „Éjszaka a Gimnáziumban” akciót, a programot a gimis DÖK-tagok állították össze. Az iskola…