A kütyük többségét olyan lehengerlő marketing terjeszti, hogy mire észrevesszük, már be is nyomultak a gyermekszobába, jócskán belezavarva csemetéink testi-lelki fejlődésébe. Az igaz, hogy mi, miközben kocsinkat vezetjük, közben telefonálunk,…

Az ipolybalogi Ipolyi Arnold Alapiskola kilenc évfolyamos teljes szervezettségű oktatási intézmény, amelyet jelenleg 10 község tanulója látogat. Fentebb az iskola idei bemutatkozó kisfilmje látható. A diákokat jól felkészült, szakképzett pedagógusok…

Szakmai együttműködésre hívja az intézményeket a hagyományközvetítés terén Comenius Pedagógiai Intézet és a Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia A népi kultúra saját sokszínűségével, komplexitásával kultúránk, művészetünk, hagyományaink szinte minden területét ötvözi.…

A társadalmi, járványügyi és világpolitikai helyzet nyomot hagy a gyerekek lelkében, hiába gondoljuk mi, felnőttek, hogy burokban tarthatjuk és megvédhetjük őket. A kisiskolások ugyanúgy, ahogy a kamaszok is, érzékelik, hogy…

Harmadszorra sem választotta meg a szlovák törvényhozás a gyermekjogi ombudsmant. Katarína Hatráková (OĽaNO párti képviselő) 51 szavazatot kapott a 133 jelenlévő képviselőtől, vagyis kevesebbet, mint az előző szavazáskor. Mária Vargová…

Százezer diák szeretett volna szakértő lenni az EXPERT nevű versenyen az ország 656 iskolájából. Arról nincs tudomásunk, hogy mennyi közülük nemzetiségi, azaz magyar tanítási nyelvű, valószínű, minimális. A MTAG tanulóit…

Az angolszász országokban Valentine (Bálint) napján tartott Valentine’s Day (magyarul: Bálint-nap) ünnepe a XX. század végétől világszerte elterjedt világi „szerelmes-ünnepként”. Szent Bálint (Valentin vagy Valentinus) a szerelmesek, a lelkibetegek és…

A Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartája annak biztosítására kötelezi a hatóságokat, hogy magyar nyelven kérhessünk és kaphassunk tájékoztatást és szolgáltatásokat, mégpedig szóban és írásban is. A Ha szeretnél valamit…

Az iskolai zaklatásról és a közösségbe való beilleszkedésről szóltak a Vekker Műhely színházi-nevelési foglalkozásai Füleken. Komoly és aktuális témákat közelítettek meg drámapedagógiai módszerekkel azokon a műhelyfoglalkozásokon, melyeket a Vekker Műhely tartott Füleken január…