Világszerte mintegy másfél millió gyerek vesztette el a koronavírus-járvány következtében legalább egyik szülőjét vagy gondviselőjét – derül ki a londoni Imperial College Seth Flaxman vezette kutatócsoportjának kedden ismertetett tanulmányából. A…

Vrabec Mária Vasárnapban megjelent  írásából szemezgeünk. Hizsnyai Tóth Ildikó közel két éve a kínai Hszián városban működő Nemzetközi Tanulmányok Egyetemén oktat magyar nyelvet és irodalmat, ő maga pedig sokat tanul…

Románia szervezi a magyarországi továbbképzéseket az érdeklődők számára, melyre várják a felvidéki jelentkezőket is. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége közreműködésével 2021 év augusztusára magyarországi elismert/akkreditált továbbképzéseken…

KIHIRDETTÉK AZ ÉV GYEREKKÖNYVE-DÍJASOKAT MÁR HETEDIK ÉVE SZERVEZI ÉS OSZTJA KI A HUBBY – MAGYAR GYEREKKÖNYV FÓRUM AZ ÉV GYEREKKÖNYVE-DÍJ ELISMERÉST ETTŐL AZ ÉVTŐL HÉT KATEGÓRIÁBAN, A FÜGGETLEN SZAKMAI ZSŰRI…

A diákok is kiértékelhetik a tanárok munkáját, csakhogy nem nálunk, hanem Erdélyben. Több mint egy éve téma ott is, hogy az oktatás minőségének javítása érdekében nemcsak a tanárok kellene kiértékeljék…

Idén ősszel 28. alkalommal nyílik meg Szlovákia fővárosában, Pozsonyban a legrangosabb nemzetközi illusztrációs kiállítás, a Biennal of Illustrations Bratislava, a Pozsonyi Illusztrációs Biennálé, közismert nevén a BIB. Az idei kiállítás…

Az ingyenes SpaceBuzz egy Hollandiában sikeres oktatási program. Olyan, ami a kommunikációra fokuszál annak érdekében, hogy minél többen megismerjék, felismerjék fontosságát és ezáltal a jövőben segíthessék az országos bevezetést, működtetést.…

A magyarországi Oktatási Hivatal a „Tematikus együttműködés erősítése a köznevelés és felsőoktatás terén a Kárpát-medence szomszédos országaival” projekt keretében megvalósuló pályaorientáció témájú továbbképzést szervez. A 6 órás nem akkreditált online-kontakt képzést…

A Facebookon köröznek az alábbi jótanácsok, amiket ugyan a magyarországi iskolák érettségiző diákjainak szántak, de sok általános érvényű is van köztük. Ha megfogadni nem is mindet fogják, de elolvasni azért…