E héten pénteken megkezdik az érettségizők beoltását, és a veszélyeztetett, krónikus beteg diákok szülei is bekerültek az elsőbbséget élvezők közé Szlovéniában. A kormány azzal indokolta a döntést, hogy szeretné, ha…

Semmit, vagy nagyon keveset. Ráadásul ezt egy olyan országban állapították meg, ahol elejétől fogva tökéletesen működött a távoktatás. „Súlyos tanulási hiányosságokhoz vezettek a tavalyi tanévben az iskolabezárások, az alsó tagozatos…

Pályázati kiírás Dr. Szász Pál tanulmányi ösztöndíjra 2021 A Dr. Szász Pál tanulmányi ösztöndíjprogram  a külhoni magyar gazdasági jogászképzést kívánja fejleszteni. A jelen pályázati kiírás célja, hogy olyan jól képzett, a…

A paradigmaváltás lényege, ami közoktatásunk kötelezően elolvasandó szépirodalmi műveinek listáját illetően is bekövetkezik majd előbb-utóbb, abban áll, hogy a közoktatásnak többé nem feladata a kánonképzés. A 19-20. században az irodalomtanításnak…

Meddig tart a kamaszkor? Jogilag 18 éves kortól számít valaki felnőttnek, de biológiai szempontból ez valójában sokkal később következik be – számol be róla a Dívány a IFLScience nyomán. A…

A leghíresebb ékszer húsvéti tojásokat Peter Carl Fabergé aranyműves készítette a XIX. században, Szentpéterváron. Először III. Sándor orosz cár ajándékozott Fabergé-tojásokat feleségének, Marina Fjodorovnának, 1886-ban.   Az első Fabergé-tojás platinából készült, benne…

200 éve született Leövey Klára pedagógus, a nőnevelés egyik úttörője, író, újságíró. Leövey József beregi földbirtokos, megyei táblabíró és Szathmáry Eszter (1796–1864) leánya. Édesapja, aki 1837-ben elhunyt, nem volt takarékos, ezért az…

KAPCSOLJUK KÍNÁT, ahol teljesen visszaszorult a járvány, de közben kiépült egy teljes körű megfigyelő és ellenőrző rendszer. Miért nincs se tömeges tesztelés, se vakcinázás Kínában? Mi történik akkor, ha nem…

Ajánló FELDMÁR ANDRÁS: AZ ANYAI SZERETETLENSÉG AZ EMBER EGÉSZ ÉLETÉRE KIHAT – BÁTORSÁGLABOR HESNÁVAL Gyerekkorában számtalanszor meghalhatott volna – anyját Auschwitzba, apját munkaszolgálatra hurcolták. Korai traumatikus élményei, a szüleitől való…