A bolygó lakosságának fele még mindig nem rendelkezik internethozzáféréssel. Afrika nagy részén még csak játszanak a digitális felzárkózás gondolatával. Egy szakadék mutatkozott meg a koronavírus-járvány során: az iskolák bezárása miatt…

Egész nyáron át tartó kézműves tanfolyam Mákófalván Kézműves tanfolyamokat szervez idén nyáron az Erdélyi Kézmíves Céh a kalotaszegi Mákófalván. A többnyire népi mesterségek elsajátítását célzó tevékenységek némelyike szeptember végéig igényelhető…

Hétfőn bejelentette lemondását Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke, írta meg levelében a tagoknak. Levelét a PDSZ oldalán is közzétették. Szűcs ebben úgy fogalmaz: hosszas átgondolás után jelentette be lemondását…

Európában számos alternatív zenepedagógiai irányzat jött létre. Egyiket a 125 éve született Carl Orff bajor zeneszerző, zenepedagógus jegyzi. Koncepciója a ritmikai improvizációra épül, kiindulópontja még a gyermekdalok- és játékdalok felhasználása.…

Két koronavírus-fertőzöttet találtak egy sátoraljaújhelyi nyári táborban. A Rákóczi Szövetség hétfőn kezdődött a Kárpát-medencei diaszpórában élő középiskolások és egyetemisták táborában 250-en voltak, közülük egy magyar és egy délvidéki (szerb) állampolgárnál…

Rendszerszintű megoldás helyett tüneti kezelést vet be a magyar kormány az iskolai rendbontás, illetve a nehezen kezelhető diákok ellen. Mivel a térség országai nagyon jól egyetértenek a felületi és populista…

Szeptembertől iskolaőrök lesznek az állami köznevelési és szakképzési intézményekben Magyarországon, a parlament ma megszavazta a módosítást. Az iskolaőrség külön rendészeti szervként, a rendőrség irányítása alatt jön létre, tagjai 2020. szeptember…