Biológia Tanuljunk

Koronavírus kisokos

Na most már lesz mit megmutatni a gyerekeknek is, hiszen a csapból is koronavírus folyik, ők meg kérdeznek. 😉

Credits: https://www.facebook.com/zallatorvos

Új koronavírus-fertőzött betegek orr- és garatváladékának mintáit vizsgálva kínai kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a Covid-19 vírus inkább az influenzához hasonlóan viselkedik és nem úgy, mint az azonos családba tartozó SARS-vírus, ezért jóval könnyebben terjed a korábban feltételezettnél. A SARS-vírussal szemben – amely mélyen az alsó légutakban okoz fertőzéseket és tüdőgyulladást – a Covid-19 úgy tűnik, hogy mind a felső, mind az alsó légutakban jelen van. Ezért lehet képes nemcsak súlyos tüdőgyulladást okozni, hanem az influenzához vagy a náthához hasonlóan könnyebben terjedni.

Az élménybiológia

egy tudománynépszerűsítő felület, valamint összefoglaló neve az olyan inspiráló és innovatív módszereknek, melyeket nem csupán biológiatanárok, hanem bármely pedagógus alkalmazhat. Nem titkolt cél a 21. századi tanári önkép újragondolása és módszertani fejlesztés. Az Élménybiológia kiadványokat is megjelentet, egyik legkeresettebb könyve az emberi szervekről szól: a magyar népi motívumokkal dolgozó Szívtetkó szervszínező, melyet már ezrek használnak országszerte. Az Élménybiológia facebook oldal az élettudományok reklámfelülete, a követők napi érdekességeket olvashatnak a témában. Az Élménybiológia gondozásában megjelent kiadványok, pl. a Szívtetkó, vagy a Színnel lélekkel információs kiadvány a szívről lehetőséget teremt a felnőtteknek, hogy jobban megismerjék saját testüket. A készülő online kurzusok is a biológia hasznos, hétköznapi arcát mutatják be.

Egyéb érdekességek:
Vírus és baktérium közti különbség:

Koronavírusok túlélése a környezetben: https://www.journalofhospitalinfectio… A mortalitás becslése: https://smw.ch/article/doi/smw.2020.2… Koronavírusok túlélése: http://bit.ly/39UIjud Virális kapszid és burok: http://bit.ly/32aywgK Tünetmentes terjesztés: http://bit.ly/2Pc7FM1 Tünetmentesből kimutatott vírus: https://www.nejm.org/doi/full/10.1056… Tünetmentesből kimutatott vírus 2: https://www.nejm.org/doi/full/10.1056… Akut respirációs distressz szindróma: https://en.wikipedia.org/wiki/Acute_r…

Koronavírus kisokos
Koronavírus kisokos

Hasznos infók: Wikipedia (angol) a járványról: http://bit.ly/39Pxt8B MedCram orvosi YouTube csatorna rendszeresen frissülő update-ekkel konteók nélkül: https://www.youtube.com/user/MEDCRAMv… A WHO COVID-19 oldala: https://www.who.int/emergencies/disea… A WHO által javasolt óvintézkedések: https://www.who.int/emergencies/disea… A Semmelweis Egyetem tájékoztatója: http://bit.ly/32blv6N