Egyéb kategória

A szülők többsége helyesli, hogy idén nem lesz osztályzás

Az alapiskolás gyerekek szüleinek 84 százaléka ért egyet azzal, hogy a tanév végén szóbeli értékelést kapjanak a gyerekek – derült ki a Focus ügynökség felméréséből, amely a Komenský Intézet megrendelésére készült. A szülők 23 százaléka szerint egyáltalán nem kellene a mostani tanév végén érdemjegyeket adni, 61 százalékuk szerint ötvözni lehetne az osztályzást és a szóbeli értékelést. A szülők 63 százaléka azt is helyeselné, ha a járvány után is megmaradna valamilyen formában a gyerekek év végi szóbeli értékelése és nem csupán érdemjegyeket kapnának.

A szóbeli értékelés igazságosabb

„A szóbeli értékelés ebben az időszakban igazságosabb, elsősorban azért vezettük be, hogy a távoktatás miatt ne kerüljenek hátrányba azok a gyerekek, akik odahaza nem tudnak megfelelő körülmények között tanulni, hiszen rendkívül eltérőek a feltételeik. A szóbeli értékelés most sokkal jobb visszajelzést jelent, mint egy érdemjegy, és a jövőben is meg akarjuk hagyni az alapiskolákon ezt a lehetőséget az összes évfolyamban” – mondta Miroslava Hapalová, az Állami Pedagógiai Intézet igazgatója.

Buktatni nem lehet

Mivel szünetel a rendes oktatás, ebben a tanévben egyetlen alapiskolást sem lehet megbuktatni – a szülők 70 százaléka egyetért ezzel. 72 százalékuk azt is helyesli, hogy módosítják a tantervet és a tananyag mennyiségét, és ezen belül 67 százalékuk szerint ez nem csak a távoktatás idejére érvényes, a járvány után ki kell dolgozni a szükséges változtatásokat.

Csapatmunka, kreativitás, motiváció

„A digitális korszakban a memoriterek és az adatok bemagolása helyett inkább arra kellene megtanítani a gyerekeket, hogyan válogassanak a könnyen hozzáférhető információk közül, emellett a kritikus gondolkodásra, a csapatmunkára kell megtanítani őket, fejleszteni a kreativitásukat és motivációt adni nekik, például az új ismeretek megszerzésére. Ahhoz, hogy a tanárok ilyen irányba tereljék őket, csökkenteni kell az eddigi tananyagot” – tette hozzá Tina Gažovičová, az intézet szakértője. A felmérést 505 szülő bevonásával készítette a Focus április közepén. (l)

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d bloggers like this: