Hazai hírek Oktatás

A tanév utolsó hetére kinyit minden iskola

Június 22-én kinyitnak minden iskolát az országban, tehát a tanév utolsó hetére az összes gyerek visszatérhet az iskolájába – tulajdonképpen a tanévtől való elbúcsúzásról van szó a nyári szünet előtt.
A változásokat Igor Matovič kormányfő jelentette be kedden délelőtt. Holnaptól, június 10-től kinyithatnak a szabadidőközpontok és a művészeti iskolákon is folytatódhat a tanítás. Jövő hétfőtől pedig megszüntetik a már kinyitott óvodákban és az iskolákban a gyerekek létszámára és a csoportos foglalkozásra vonatkozó korlátozásokat. Ez elsősorban az óvodák miatt lényeges, ugyanis a 15 fős csoportok miatt sok helyen kevesebb gyereket tudtak befogadni, mint amennyire a szülők részéről igény van.

hurra

Branislav Gröhling oktatási miniszter hozzátette, megszüntetik a reggeli kötelező testhőmérséklet-mérést, és az iskolák napi 10 órát lehetnek nyitva a jelenlegi 9 helyett. Hogy a szülők ezentúl bemehetnek-e az épületbe vagy az iskola udvarára és mennyi időt tartózkodhatnak ott, arról minden iskola külön tájékoztat.

A felső tagozaton és a középiskolákban sem lesz kötelező az iskolába járás, nem lesznek év végi zárófelmérések – mondta Gröhling. Tulajdonképpen csak arról van szó, hogy a gyerekeknek a szokásos módon át lehessen adni az év végi bizonyítványt.
Az óvodák nyári működési rendjéről és az úgynevezett nyári iskolák működtetéséről még nem született döntés, a részletekről a jövő héten tárgyalnak. Az oktatási minisztérium eddigi tervei között szerepelt a nyári iskolák működtetése önkéntes alapon.

MÉGSEM LESZ MINDENHOL ISKOLA AZ UTOLSÓ HÉTEN, EBÉDET SE FŐZNEK

A szájmaszkokkal kapcsolatban annyi a változás, hogy ezentúl nem kell viselni azokon a zárt munkahelyeken, ahol tudják tartani a kétméteres távolságot egymástól. Szabadban a válságtáb útmutatója szerint már csak akkor kell maszkot viselni, ha „idegennel találkozunk”.  Továbbra is fel kell tenni a maszkot az üzletekben, tömegközlekedési eszközökön stb.
Az üzleteket továbbra sem engedi kinyitni vasárnap a kormány.
Szerdától megszűnik a karantén és az e-karantén is azok számára, akik abból a 19 országból térnek haza, amelyek előtt megnyitotta határait és szabaddá tette a beutazást Szlovákia (Magyarország, Lengyelország, Csehország, Ausztria, Németország, Liechtenstein, Svájc, Szlovénia, Horvátország, Bulgária, Görögország, Ciprus, Málta, Észtország, Litvánia, Lettország, Finnország, Norvégia, Dánia és Izland). (l)

A MINISZTÉRIUM SZÓRÓLAPJA A JÖVŐ HÉTFŐTŐL ÉRVÉNYES SZABÁLYOKRÓL

2 hozzászólás

    1. Úgy, hogy ez az oldal a SZLOVÁKIAI magyar iskolákkal foglalkozik. Nálunk pedig minden évben június 30-án ér véget a tanítás. Nem mindig ott van a világ közepe, ahol azt gondoljuk…

Nem lehet hozzászólni.