Hazai hírek Versenyek

Gútai siker az INFOPROG versenyen

Az e-Talentum civil szervezet, a Füleki Gimnázium, a Rákóczi Szövetség, az EMMI támogatásával 2021. május 27.-én már huszonhatodik alkalommal rendezte meg Füleken a szlovákiai magyar középiskolák országos informatikai versenyét és a kárpát-medencei magyar középiskolák versenyét, az INFOPROG 2021-t. A szlovákiai magyar középiskolások versenye már több éve a Kárpát-medencei magyar középiskolák informatikai versenyévé is vált.
A levelező fordulók feladatainak (2020. november – 2021. március) a megoldásaival lehetett a versenybe bekapcsolódni. A levelező fordulók eredményei alapján került volna sor a verseny döntőjére Füleken 2021. április 21-23.-án. De a határok lezárása miatt (koronavírus járvány) el kellett halasztanunk a hagyományos döntő megrendezését. Ezért úgy döntöttünk, hogy az idei döntőt a múlt évhez hasonlóan online rendezzük meg. A versenyzők programozói és felhasználói kategóriában indultak.
A levelező fordulóba 16 középiskolából kapcsolódtak be a diákok (Magyarország, Románia, Szerbia és Szlovákia). A döntőben aztán 16 középiskola 62 diákja vett részt. A középiskola 1-2. évfolyama a B kategóriában, a 3-4. évfolyama az A kategóriában versenyzett programozói és felhasználói kategóriában. A programozói kategóriában a diákok Python, C++, C#, Pascal, Java nyelven kellett megoldaniuk a feladatot. A felhasználói kategória táblázatkezelésben, szövegszerkesztésben és adatbázis kezelésben mérte össze erejét.
Szintén a verseny része a döntő ideje alatt tartó rejtvény és kódfejtő játék ami óriási sikert arat immár sok éve. A játékban tanárok, diákok, kísérők egyaránt részt vehetnek.

Szarka Róbert a Gútai Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola tanulója a Szlovákiai országos verseny programozási A kategóriájában az első helyen, a nemzetközi nyílt kategóriában pedig a második helyen végzett. Őt kérdeztük a versenyről:
  • Szarka Róbert
    Szarka Róbert

    A pandémiára való tekintettel a verseny döntőjét idén is online tartották meg, vagy volt hagyományos esetleg levelező része is?

A verseny idén is online volt megtartva, viszont ugyanúgy volt levelező forduló, szintén online.
A levelező feladata egy rádióállomásoknak tervezett program volt, ahol meg lehetett adni műsorvezetőket, műsorokat, műsoridőket, illetve zenéket lehetett hozzáadni. Ezeket el is mentette egy fájlba, hogy később is lehessen rajtuk módosítani.
A program nézte, hogy pl. műsoroknál megfelelő műsorvezető legyen, illetve ne lehessen egybevágó műsoridő (nem lehet egyszerre 2 műsort sugározni).
Zenéknél meg volt adva a címük, előadó, melyik albumhoz tartozik, évszám, zene hossza, illetve címkék (karácsonyi, techno, rock, stb.).
Volt egy AutoDJ funkció, mely megadott sablon alapján készít egy listát, ahol véletlenszerű zenék szerepelnek, 1 óra hosszig.
Ezen kívül volt egy keresés funkció is a zenék között, címkék, év, név, kiadó, album, hosszúság alapján.
  • Milyenek voltak a feladatok? Változott a verseny az előző évhez képest?
A levelező forduló feladatát most nehezebbnek éreztem, mint a tavalyi, viszont a döntő feladata szerintem könnyebb volt a tavalyinál, illetve ezt már konzolos applikációként oldottam meg, ami azt jelentette, hogy nem kellett külön foglalkoznom a grafikai felülettel, mivel csak szöveg volt. Az utolsó feladatnál elnéztem valamit, ami miatt pontveszteségben részesültem, ha odafigyelek, talán meg lehetett volna ismét az első hely a nemzetközi versenyben is.
  • Tavaly említetted saját logikai játékodat az EMIT – van folytatása?
Nem készült folytatása, egyelőre nem is tervezek. Amikor először letölthetővé vált az EMIT, el kezdtem dolgozni egy többjátékos módon, ahol 2 játékos közösen oldanak meg feladványokat, ám végül befejezetlen maradt. Néhány alap már megvolt (mozgás, kockafelvétel), viszont motiváció hiánya miatt nem folytattam. Az alap kis története az előzményt mesélte volna el az egyjátékos módnak.
Képek a többjátékos módról:

View post on imgur.com

View post on imgur.com

 Továbbá pár érdekes kép:
A többi képen látható pár selejtezett pálya, melyet végül nem használtam fel. Az utolsó képen lévő pálya „játszótérnek” felel meg, ahol tesztelhettem különböző mechanikákat egy helyen.
  • A versenyen a Programozási A kategóriában indultál. Mit volt a fő feladat ebben a kategóriában?
A feladatban szerepeltek megadott telephelyek (5), mindegyikhez tartozott a következő adat: X, Y koordináta, és rendelkezésükre álló galambok.
Mindegyik telephely annyi telephelytől kaphat galambot, amennyi rendelkezésre áll neki. Ez alapján fel kellett térképezni, hogy ki küldhet, hova, majd ezt kiíratni a programmal.
Utolsó feladatban, ha mindegyik telephely képes küldeni mindegyik más telephelynek, írassuk ki az összeset, és hogy mely telephelyeken keresztül kell átmennie. Ha van két olyan telephely, amelyek nem tudnak egymásnak küldeni, akkor írassuk ki az összes ilyen telephelyet. Ezt a részét néztem el a feladatnak, mert minden esetben csak 1 telephelyet írt ki a program az összes helyett.
  • Hogyan tovább? Mik a terveid az idei év második felére?
Szeretnék tovább foglalkozni a játékfejlesztéssel, és van is ötletem, hogy milyen lesz a következő – egy gyors tempójú belső nézetű játék.  Egy dolog, ami visszatart, hogy egy ilyen játéknál nagyon fontos a zene, amihez sajnos nem értek, de szeretnék elkezdeni foglalkozni ezzel is a közeljövőben.  Ha minden jól megy, 1 év múlva remélhetőleg elkészülök egy játszható demóval.
infoprog-2021-beszamolo5