Egyéb kategória

100 éve született a nagy rímhányó Romhányi

Az 1921. március 8-án született Romhányi József hivatalosan író, költő, műfordító, humorista és forgatókönyvíró volt, de hosszasan lehetne sorolni, mi minden feladatot és szerepet látott el a művészeti és kulturális életben.

Romhányi a magyar nyelv virtuóza volt, szellemes rímei, elképesztő szókincse, játékos kedve nemcsak önálló alkotásokban, de csodálatos magyarításokban is megvalósult.

A legnépszerűbb rajzfilmfiguráknak írt szöveget, a Mézga családnak, Mekk mesternek, Frédi és Béni, a két kőkorszaki szakinak. „Egy forintért megmondom” – Mézga Aladár mondatait a mai napig idézzük, ahogy Frédi és Béni párbeszédeit is.

Nemcsak sorozatokat, hanem egész estés rajzfilmeket is írt, többek között Dargay Attila nagy sikerű Lúdas Matyijának és Nepp József Hófehérjének szövegeit.

Emellett több mint kétszáz színházi bemutató fűződik a nevéhez. Ő írta többek között a Báthory Zsigmond és a Muzsikás Péter című operák, a Hunyadi című oratórium szövegkönyvét. Lefordította Strauss A denevér című operettjének librettóját, és a világhírű Macskák musical fordítását is ő készítette. Verseskötete, a Szamárfül is hatalmas siker lett, élete vége felé megkapta az érdemes művész címet.

Hogy harminc év elteltével sem unjuk a rímeit, annak azon túl, hogy szellemesek, az az oka, hogy a vicc mögött mindig ott lapul valami keserves igazság. Először nevetünk a poénon, a szójátékon, aztán jobban belegondolunk…

Romhányi József

Szamármese

Csömörön élt az öreg dőre Göre Döme, annak volt
egy csengeri csengős pörgeszőrű göndör csődöre.
De bármilyen pörgeszőrű göndör csődör volt
Csömörön az öreg dőre Göre Döme csengeri
csengős csődöre, nem szerzett neki virgonc,
kenceficés kancát időre az örökkön ődöngő-lődörgő
dőre öreg.
Így hát csurig csorgatta csöbörbe könnyeit
és csúfos csődörcsődöt mondott az örökké ődöngő-
lődörgő öreg dőre Göre Döme csengeri csengős
pörgeszőrű göndör csődöre.
Szomszédságban élt a fösvény Szemere,
annak volt egy nőstény szamara.
A szamárnál szamarabb Szemere sem szerzett
hamarabb szamárfi szamarat szomorú szamara
számára, ezért sok szemérmes szamárkönny
szemerkélt a szamárnál szamarabb Szemere szomorú
szamara szemére.
Ámde mit csinált egy szép napon az örökkön
ődöngő-lődörgő öreg dőre Göre Döme csengeri
csengős pörgeszőrű göndör csődöre és a szamárnál
szamarabb Szemere szemérmes szamárkönnyet
szemerkélő szomorú szamara? Na mit csinált?
Öszvért!

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d bloggers like this: