Hazai hírek Közösség

Elhunyt Fónod Mária

Fónod Mária
Fónod Mária férjével, Fónod Zoltánnal

Fónod Marika néni, egykori Duna utcai 60 tagú gyermekkórusunk vezetője, karnagya is elment. 92 éves korában családja körében csendben elhunyt.

A napokban, a Tompa Mihály Országos Verseny döntőjén még róla is beszélgettünk, szomorkásan és szeretettel.

Fónod (szül. Domonkos) Mária 1933-ban Egyházgelén született. Cinkotai és pozsonyi tanulmányait követően nagyon rövid somorjai kitérővel a legelső háború utáni pozsonyi magyar iskolában alapítóként, a kezdetektől tanított, kilencvenes évekbeli nyugdíjazása után is vállalva órákat. Majdnem fél évszázadot áldozott életéből a magyar iskolaügynek s egyetlen, de annál értékesebb megbecsülése volt egykori diákjainak szeretete. Sok matematikus palánta felkészítője, a pozsonyi alapiskola énekkarának sokéves vezetője – aranysávos minősítéssel, sikerekkel koronázva a munkát – több évfolyam osztályfőnöke, fáradhatatlan és lelkes pedagógus.

Fónod Marika
Érsekujvár

Hatalmas odaadással vezette a kórust, odafigyelve mindenre, ami sikeressé tehette az előadásunkat, kiejtésre, légzésre, dinamikára, a fellépések műsorának összeállítására, ami leírhatatlan: át kellett élni, ahogy kiáll elénk például a patinás Redutban egy országos versenyen, keze remeg a feszültségtől, drukktól, és tökéletes figyelemre késztet bennünket, kis taknyosokat, akik a zene szárnyán általa hatalmasak lettünk, szárnyaltunk – és győztünk…

Bár a halálon sem ő, se mi nem győzhetünk, a zene, a kórusmuzsika szeretete mindnyájunkat túlél. Emlékeinknél is tovább.

A Zene legyen Veled, Marika néni!

Duna utca Fónod Mária
Stifter Mária, Fónod Mária, Lukács Eszter, Kristof Éva, Morvay Lajos – egyenként átlag 30 évet töltöttek el pedagógusként a Duna utca falai közt. bal szélen az iskolaigazgató, Morvay Katalin (2014)