Szávai Ilona nagyon ritka és nagyon különleges képességéről ad számot az esszékötet: arról, hogy kiválóan tud kérdezni, akár a könyv alcíme. „Merre, magyar gyermekkultúra?”

A Boldog kútásók és állványozók hat nagy fejezetre oszlik. Ha csak ezek címét futjuk át, akkor is előttünk áll az elmúlt két évtized valamennyi fontos, világunkat, kultúránkat és benne gyermekeinket érintő problémája. I. Tévé előtt védtelenül? II. Mindennapi agresszió; III. Bensőséges közbeszéd; IV. A fecskék visszatérése a szalmaszálhoz; V. Csodakazetta; VI. A gyermek a tét?

Ezek az írások kivétel nélkül problémafelvető, kérdező szövegek. Olyanok, amelyek valamelyik tematikus folyóiratszámnak vagy a Fordulópont mellett megjelent könyvsorozat egyik tagjának az élén álltak, elindítva a közös ügyben az együttgondolkodást. Az már az elmúlt két évtized kudarcairól és a magyar gyermektudomány jelenlegi helyzetéről beszél, hogy az ezekben az írásokban föltett kérdések ma ugyanolyan időszerűek, mint eredeti megjelenésük idején voltak.

Szávai Ilona nem is egy alkalommal kérdezett rá, miért van az, hogy míg a gazdag, prosperáló, nagy nemzetek (mint a németek, angolok) fontosnak tartják a kultúra nemzedékről nemzedéke való továbbadását, addig nálunk, ahol sokkal inkább érvényes, hogy nyelvében, irodalmában él a nemzet, ez szinte csak néhány elkötelezett kutató vagy publicista magánügyének számít. Náluk komoly, állami pénzből fenntartott intézmények foglalkoznak a gyermekirodalom kérdéseivel. Kívánjuk, legyenek egyre többen, akik a címadó írásban idézett Lázár Ervin-történet képével élve beállnak a „boldog kútásók és állványozók” közé. Kezdve akár éppen azzal, hogy kezükbe veszik ezt a Szávai Ilona „esszéit és jegyzeteit” tartalmazó, izgalmas és elgondolkoztató kötetet.

Szerte a nagyvilágban – nálunk is – a kultúra területén mozgalmas folyamatok, viták, harcok, fordulatok, izgalmas kérdésfeltevések korszakát éljük. Természetesnek érzem tehát megkérdezni: …és a gyermekkultúrában? Várható/van/lesz fordulat a gyermekkultúrában?
Mert hiszen senki előtt nem kétséges, hogy a gyermekeink számára teremtődő kulturális esélyek és viszonyok alapozzák meg a közeljövő „felnőtt” kultúráját.Elágazó kérdéseinkre egyetlen választ sugalmaznék, Kedves Olvasó. Józanul, kicsit szomorkásan, kicsit kétkedve, ahogyan az utolsónak szánt gesztusait és reményeit próbálja latolgatni és formálni az ember. Ez a válasz nagyon röviden, nagyon egyszerűen és mindenkire érvényesen így hangzik: forduljunk a gyermek felé! – írja ajánlójában Szávai Ilona, (1949), aki szerzőként, kiadói szakemberként a gyermekkultúra mellett kötelezte el magát. Alapítója és főszerkesztője az 1999-ben indított (évtizedes hiányokat pótló) folyóiratnak, a FORDULÓPONT-nak.
A legszélesebb olvasótáborra nyitott lap mellé könyvsorozatokat indított, hiányzó alapműveket adott közre. Mára mindez a kortárs magyar gyermekkultúra megkerülhetetlen tájékozódási pontjait képezi.

A 2026-ban megjelenő bővített kiadás utolsó fejezete – a RÁADÁS – új, személyes megvilágításba helyezi az olvasó számára a három és fél évtizede következetesen, kitartóan épített kiadói program alkotóit, szereplőit.