Kitekintő Vélemény

Jutalomkiránduláson az „iskolai válogatott”

A komáromi Munka Utcai Alapiskola évek óta kirándulással jutalmazza a legeredményesebb tanulóit – ennek anyagi hátterét az iskola mellett működő Pro Schola et Futuro nonprofit alap biztosítja. A könyv- és tárgyi jutalom mellett a tanévzáró legjobban várt része, hogy kik kapnak „beszállójegyet” a kirándulásra, kik az „iskolai válogatott” tagjai, akik októberig büszkén várják a jutalomkirándulás napját. Az iskola beszámolója az idei kirándulásról.

„Kellemes időben indult útnak az autóbusz Budapest felé. Délelőtt a Természettudományi Múzeum, délután a Fővárosi Nagycirkusz előadásának megtekintése volt a program. A csodálatos napsütésnek hála a tízóraizást az Orczy-kert játszóterén ejthettük meg, ebéd után pedig a Városligetben tettünk sétát. A gyerekek többször is elmondták, milyen jó, hogy itt lehetnek, megérte annyit dolgozni az előző évben. A kísérő tanár szívét az is felderíti, amikor látja, hogy kicsi és nagy, vagyis negyedikes és kilencedikes – akik addig talán sosem találkoztak – együttműködik: megbeszélték a földrészek mozgását a látott animáció alapján, vagy az új önkiszolgáló felület használatában segítették egymást az ebédrendelésnél. A segítőkészség és emberi jóság példáját látva talán a kisebbek is ezt adják tovább. Reméljük, így a kiválóság folytonossága jellemző marad iskolánkban!”
Szabó Szilvia, pedagógus

The post Jutalomkiránduláson az „iskolai válogatott” appeared first on Magyar iskola.


Discover more from Magyar Iskola

Subscribe to get the latest posts sent to your email.