Egyéb kategória

25 éve van velünk a Google

A héten újabb kerek évfordulóhoz érkezett el a Google története, miután most volt negyed évszázados jubileuma annak, hogy bejegyezték a „google.com” címet. Bár a kereső kísérleti formájában ekkor már két éve üzemelt a Standford Egyetem belső hálózatán, ez volt az a dátum, amikortól kezdve a világon mindenki számára elérhetővé vált az interneten át.
A hálón keringő legenda szerint annak, hogy az lett a kereső internetes címe és neve amit ma is használunk, egy elírás az oka. A szolgáltatást ugyanis eredetileg Sergey Brin és Larry Page  az angol „googol” szóról akarta elnevezni, ami egy matematika kifejezés, és a 10 századik hatványát jelenti.

google
Így nézett ki a Google.com 1997-ben

A domain bejegyzésébe állítólag egy baki csúszott, és aki ezt megtette (nem tudni ki volt az), nem jól betűzte le a kifejezést – így lett végül annak címe és neve a „Googol” helyett „Google”. A név aztán megmaradt, később pedig a vállalat marketingesei vélhetően áldották az elírót, hiszen így sokkal könnyebbé és egyszerűbbé vált a név márkanévként történő bejegyzése és levédetése is. A Google 25 év alatt mindent bekebelezett, amit lehetett.

A Google a kereső után számos egyéb szolgáltatást is indított, és mára a világ egyik legnagyobb technológia cégévé nőtte ki magát, ami évente 70 milliárd dollárt közelítő bevétellel rendelkezik, és aminek a „keze” már szinte mindenben benne van, ami számítógépekkel és az internettel kapcsolatos. A napokban ezért a Google egy kellemetlen születésnapi ajándékot is kapott: az EU fellebviteli bírósága ugyanis szintén a héten hagyta helyben azt, a cégre kiszabott 4.12 milliárd eurós büntetést, ami azért róttak ki a vállalatra az EU versenyügyi illetékesei, mert az szerintük piaci erőfölényével visszaélve kényszerítette a mobilgyártókat arra, hogy Androiddal működő készülékeiken a vállalat keresőjét tegyék alapértelmezetté.