Kitekintő

A lápi póc abszolút többséggel lett 2023 hala

A Magyar Haltani Társaság honlapján 2022. december 31-én délig 5805 szavaztak az év halára. Harmadik helyen a selymes durbincs végzett, a szavazatok 12 százalékát kapta, a sügér lett második (38 százalékkal). Az első helyet – 50 százalékot meghaladó abszolút többséggel – a magyar Vörös könyvben is szereplő, fokozottan védett lápi póc szerezte meg.

A lápi póc (Umbra krameri) a csontos halak (Osteichthyes) főosztályának a sugarasúszójú halak (Actinopterygii) osztályába, ezen belül a csukaalakúak (Esociformes) rendjébe, a pócfélék (Umbridae) családjába tartozó védett faj.

A póchalakra jellemzően kis ragadozó hal, melynek egyedüli európai képviselője ez az aránylag rövid életű, négy évnél tovább csak ritkán élő, Magyarországon fokozottan védett faj. Állományának jelentős csökkenését a mocsarak lecsapolása és újabban a természetes ellenségeként megjelenő ragadozó amurgéb is fenyegeti.

A maximum 8-10 centis testhosszt elérő lápi póc őshonos és bennszülött halunk, amely itt alakult ki a Duna vízrendszerében. A Kárpát-medencén kívül csak a Duna alsó szakasza mentén és a Dnyeszter torkolatvidékén él. Jellegzetessége a sötéten foltozott barna szín, az oldalán húzódó világosabb csík, a hosszú hátúszó és a lekerekített farokúszó.

Táplálékát zömmel kisebb gerinctelen állatok, férgek, rákocskák, puhatestűek alkotják, de apróbb halakat is bekebelez. Ahogyan a neve is elárulja, a növényekkel benőtt, álló vagy lassan áramló vizek adják az igazi otthonát. Egykor tömeges volt hazánkban, de a lápok és mocsarak lecsapolása után visszaszorult azok maradékaiba, a tőzegfejtők gödreibe, a csatornákba. Fennmaradásáról gondoskodni kell. Ezt hazánkban – mesterséges szaporítással és a szaporulat kitelepítésével – egy fajvédelmi program segíti.

Lápi póc