Felhívások Hazai hírek

Ma kezdődnek a Pozsonyi Koronázási Napok

Ma kezdődik és vasárnapig tart Pozsonyban a Pozsonyi Koronázási Napok idei rendezvénysorozata, amely a fővárosiak és az idelátogatók részére egyedülálló lehetőséget kínálegy kis múltidézésre. A kísérő rendezvényk – történelmi városnéző körutak, kulturális események; koronázási menet, harci bemutatók, kardvívás, orgonakoncert a Szent Márton Dómban – mind igyekszenek visszaadni a korhű hangulatot. A rendezvény szervezője a Bratislava Tourist Board (BTB), amely ebben az évben is rengeteg kísérő eseményt kínál a kisgyermekes családok részére is.

Pozsony méltán híres a csaknem 300 évre visszanyúló gazdag történelmi koronázóvárosi múltjáról.

A háromnapos fesztivál pénteken, július 28-án kezdődik, amikor is több alkalommal nyílik lehetőség olyan városnézésre, amely elvezeti a résztvevőket a koronázás jelentős helyszíneire. A város történelmi központján átvonul egy kisebb történelmi díszmenet, amely ízelítőt ad a nagyszabású szombati programból. Pénteken a pozsonyi várban a lovagcsoportok mutatják be a sólyomvadászati technikákat, illetve vívó- és párbajbemutatókra kerül sor. A nézők lantkoncerten vehetnek részt, illetve adott kori táncokat is megtekinthetnek.

Szombaton a BTB idegenvezetői a városnézések keretében már reggeltől Pozsony koronázási múltját fogják bemutatni. A városnézés, ahogyan az már megszokott, több nyelven is megvalósul majd. A városnézésre on-line módon be lehet jelentkezni a BTB weboldalán. A szombati nap csúcsprogramja 15.00 órakor kezdődik majd, amikor is az ünnepi koronázási menet elindul a pozsonyi várból, végighalad az óvárosi utcákon keresztül egészen a Fő térre. Ott 16.00 órakor megkezdődik I. Lipót koronázási programja, melynek részét képezi a solymászbemutató, a ragadozó madarak lóhátról történő vadászatának bemutatója, a törökellenes harcok bemutatója, illetve egyéb színházi és vívópárbajok bemutatói is megtekinthetőek lesznek majd.

Ebben az évben a BKD bevonta a szervezésbe a pozsonyi Spanyol Nagykövetséget is, mégpedig annak apropóján, hogy Spanyolország fogja betölteni az EU Tanács soros elnökségi posztját. A program keretében a művészek történetek és táncbemutatók segítségével idézik fel Mária Anna spanyol infánsnő, II. Habsburg Miksa feleségének életútját.

Koronázási

A Szent Márton Dóm, amely a múltban a magyar uralkodók koronázási temploma volt, a BKD tartama alatt több olyan eseménynek is helyszínt ad, amelyek majd felkeltik a résztvevők figyelmét. A katedrális részét képező Martineum helyiségeiben már pénteken megnyitásra kerül a pozsonyi koronázási napok történelmét bemutató művészi fényképkiállítás.

Szombaton és vasárnap a katedrálisban kiállításra kerül a magyar királyi korona teljes másolata. Ez a Mikuš Diamonds ékszerészet mestereinek munkája. A katedrális mindhárom nap folyamán nyitva áll majd a nagyközönség előtt, és a tematikus városnézés egyik állomása lesz majd.

A BKD programja idén is sok lehetőséget/tevékenységet kínál a kisgyermekes családok részére. A gyermekek speciális gyermek városnéző túrán vehetnek részt Tino nyomozóval, és saját címert készíthetnek a Bibiana kézművesműhelyeiben, illetve bábelőadáson vehetnek részt. Ezen kívül bemutatásra kerül néhány történelmi mesterség is, úgy mint a könyvkötészet és a okiratpecsét készítése is. A gyermekek és a felnőttek felülhetnek egy történelmi fa körhintára, vagy saját érmét verhetnek.