100 éve ezen a napon született Pittsburgban a XX. század egyik legfontosabb vívmányának, a kevlár nevű anyagnak a feltalálója, Stephanie Kwolek. 2014-ben hunyt el. A DuPont cég kémikusaként 1965-ben fedezett fel…

Augusztus 8-án, idén második alkalommal – a legendás észak-macedón énekes, Esma Redžepova születésnapján – ismét megrendezésre kerül a Cigány Dal Napja, mely a sokszínűséget ünnepli cigány és nemcigány művészek részvételével.…

A gútai GUTTEN TROLL formáció Sipos Dávid művészeti vezetésével volt ott a XXX. Tompa Mihály Országos Verseny országos döntőjén a verséneklők között. A csapat tagjai: Tóth Boglárka – gitár Keszegh…

Ma kezdődik és vasárnapig tart Pozsonyban a Pozsonyi Koronázási Napok idei rendezvénysorozata, amely a fővárosiak és az idelátogatók részére egyedülálló lehetőséget kínálegy kis múltidézésre. A kísérő rendezvényk – történelmi városnéző…

A Tompa Mihály Országos Versenyen ezüst sávos minősítést szerzett a szenci Közgazdasági és Pedagógiai Szakközépiskola diákjainak együttese, a Dilemma. Az együttes vezetője Pongrácz Flóra. A XXX. Tompa Mihály Országos Versenyt…

A Salka Banda első alkalommal indult a megzenésített versek kategóriájában és mindjárt két formációban is bemutatkozott a XXX. Tompa Mihály Országos versenyen. A XXX. Tompa Mihály Országos Versenyt a Csemadok…