Feltehetően 575 éve született Kolumbusz Kristóf itáliai származású utazó, tengerésztiszt, az amerikai kontinens 1492-es felfedezője. Születésének időpontja bizonytalan, 1451. augusztus 25. és október 31. között született az olaszországi Genovában. 1476-ban Portugáliába költözött, hogy térképkészítő manufaktúrát indítson. Akkoriban – a Nagy Felfedezések Korában – Portugália volt a világ legjelentősebb hajós nemzete: ők fedezték fel Madeirát, az Azori-szigeteket, illetve végighajóztak Afrika nyugati partján is. Kolumbusz ott akart lenni az események sűrűjében.

Európának viszont nagy szüksége volt egy közvetlen tengeri útra Indiába. Az Oszmán Birodalom megakadályozta, hogy az európai hajósok áthajózzanak Konstantinápolyon, és ők őrizték Észak-Afrikát és a Vörös-tengert is. Kolumbusz úgy gondolta, hogy nyugat felé hajózva is elérhetnék Indiát. Mert az emberek – az értelmesebbek – már akkor sem hitték, hogy a Föld lapos.

Olvassák szeretettel a nagy felfedezőhöz fűződő kedves anekdotát.

„Teringettét! Hászen akkor fel vagyunk fedezve”

Móricz Zsigmond: Rektor bácsi (részlet)

Csak magyarázott néha rektor bácsi.
Nem olyan unalmasan, mint a könyvben van, hanem gyönyörűen.
Nincs az a mese, ami olyan érdekes volna, mint az ő magyarázatai.

Elmondok egyet közülők.
Hogy is magyarázta meg Amerika felfedezését?
Így:
– Csend legyen!

„Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy ország, úgy híjták, hogy Spanyolviaszk ország.

Vót ott egy szegény ember, úgy híjták, hogy Kolompos Kristóf. Ez a Kolompos már gyerek korában szeretett hajókázást játszani, ha eső esett az utcán, papírcsónakkal lábolt a vízbe. Sokat felfenekelte miatta az anyja.

Hanem hát a pulya megnő. Ember lett belőle. Még akkor is nagyon szeretett a tengeren hajókázni. Hát egyszer kapja-fogja magát, kedve szottyant, oszt aszondja, hogy ő felfedezi Amerikát.

Fel ám! ha olyan szegény ember nem vóna, mint a templom egere. De vót hajója?

Nem baj. Gondolt egyet. Elment a királyhoz, oszt aszondja neki:
– Felséges királyom, életem-halálom – én fel akarom fedezni Amerikát, de nincsen hajóm. Gyalog meg nem tudok átmenni a tengeren.
– Ha csak e kell – aszondja a király –, egyet se búsulj. Lesz hajó. De hány kell?
– Kéne vagy három, uram király, mert az út soká tart, ennivalót is kék vinni magunkkal.

Hát a király adott három hajót. Azt megrakták üveggalárissal, hogy legyen mit adni a vadaknak. Agyút is tettek a hajóra, hogy majd avval ijesztgessék a vörösbőrűeket.

No jó. Elindultak. Mentek, mendegéltek a három hajóval. Négy napig meg se álltak. Mindig mentek. Akkor aztán estére földet vettek észre.

– No itt megháljunk – aszondja Kolompos –, reggelre aztán majd kiszállunk a partra.
Úgy is vót.

A parton egy vörösbőrű ember ácsorgott. Megszólítja Kolompos.
– Adj’ isten, atyafi! Mondja csak, nem Amerika-e’?
– De b’zon, hogy a. Hogyne vóna, mikor a. Tán kend az a Kolumbus?
– Én ám!
– Teringettét! Hászen akkor fel vagyunk fedezve.”