Hazai hírek

Az Arcanum digitalizálja a Nyitramegyei archív sajtót

Arcanum

2026. október 27-én a nyitrai Állami Levéltárba látogatott Biszak Sándor, a magyarországi Arcanum cég alapítója. Az 1989-es alapítása óta Közép-Európa egyik vezető digitalizáló vállalkozásának számító cég adatbázisa és portálja – amelyet előfizetéses rendszerben világszerte kutatók használnak – több mint 100 millió digitalizált oldalt tartalmaz; ebből 60 millió Magyarországról, 20 millió Romániából, 10 millió pedig Szlovákiából származik.

Szlovákiában a vállalat olyan intézményekkel működik együtt, mint a kassai Tudományos Könyvtár vagy a Szlovák Nemzeti Könyvtár.

A nyitrai Állami Levéltár igazgatójával, Peter Kerestešsel folytatott találkozó célja az volt, hogy megvitassák az együttműködési lehetőségeket a levéltár őrizetében lévő anyagok – különösen a regionális könyvek, újságok és folyóiratok – digitalizálásával kapcsolatban. Ennek eredményeként a nyitrai Állami Levéltár lesz az első olyan állami levéltár, amely közvetlen együttműködést alakít ki ezzel a jelentős digitalizáló céggel.

Az együttműködés első szakaszában az 1880 és 1941 közötti időszakból származó regionális újságok és folyóiratok – név szerint a Nyitramegyei Közlöny, Nyitramegyei Szemle, Nyitramegyei Hiradó, Nyitramegyei Független Hírlap, Nyitramegyei Almanach, Nyitramegyei ellenőr politikai hetilap, Privigyei Hírlap, valamint a Nagytapolcsány, Trencsén-Baán, Privigye és vidéke című hetilap – digitalizálása valósul meg.

A Arcanum digitalizálása nem csupán e rendkívül ritka kiadványok megóvását szolgálja, hanem kutatási célú felhasználásukat és hozzáférhetőségüket is jelentősen javítja.

Fotók forrása: Nyitra Megyei Levéltár


Discover more from Magyar Iskola

Subscribe to get the latest posts sent to your email.