
„Nem elég a Facebookon aktívnak lenni.” Ezzel a mondattal összegezte a Szlovák Pedagóguskamara a tanévet.
A szervezet szerint a szükséges változások továbbra is késnek.
A koronavírus-járvány szempontjából sikerült megoldani tanévet, érzékelni lehetett a minisztérium igyekezetét, a segédanyagok elkészítése terén is. Ugyanakkor az uniós helyreállítási támogatásból (React–EU) finanszírozott, több mint egy éve jóváhagyott, a távoktatás idejére szánt 40 millió eurós digitális felszerelés, számítógépek, táblagépek még mindig nem érkeztek meg az iskolákba.
A tanári pálya vonzerejének növelése szempontjából ez is egy elvesztegetett év volt. Ősszel 1300 pedagógus fog hiányozni az iskolákból, két év múlva már 8600.
A tanárképzési rendszer javítása terén sem történt semmi.
A kamara számítása szerint 2021-ben legalább 308 ezer eurót költött a minisztérium marketingre, például gyereknapi akciókra, félmillió euróért rendezett be egy mintaiskolát.
A szervezet pozitívan értékeli a segédnevelő intézményének bevezetését, bár nem oldja meg teljesen az óvodák helyzetét. Az inkluzív oktatás (fogyatékkal élő, hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű gyerekek oktatása) terén eredmény nem született, csupán néhány dokumentum.
Discover more from Magyar Iskola
Subscribe to get the latest posts sent to your email.



