Sok szó esik manapság Ukrajnáról mindenféle szempontból. Sok feltételezés, találgatás, tévhit kering. Valójában vajmi keveset tudunk Ukrajna történelméről. Annyit bizonyára, hogy a Szovjetunió felbomlásával 1991-ben lett független. Ukrajna történelme az ősi szkíta népektől az ókori görög gyarmatosításon és a Kijevi Rusz felemelkedésén keresztül vezetett a mai modern államhoz, amelyet hosszan tartó lengyel, orosz és Habsburg uralom, valamint a XX. századi szovjet korszak formált.
Bár már foglalkoztunk a témával, nem árt az ismétlés.
Az I. világháború
Az I. világháború nagy lökést adott az ukrán nemzeti mozgalomnak, amely eredményeképp 1918. január 9-én kikiáltották a független Ukrán Népköztársaságot – amely nem „olyan” népköztársaság volt, azaz nem kommunista befolyás alatt állt, a föderálisnak elképzelt Oroszországon belül képzelték el. A hatalomra került kommunisták azonban nem igazán pártolták a független Ukrajna ügyét.
Ezt az államalakulatot a német-orosz Breszt-Litovszki békében is elismerték, sőt diplomáciai kapcsolat létesült több nyugati állammal, köztük Franciaországgal, az Egyesült Királysággal, Svájccal, de Magyarországgal és Lengyelországgal is.
Az önálló államiságnak a szovjetek vetettek véget, ugyanis a bolsevikok megtámadták az Ukrán Népköztársaságot, 1919-re fel is számolták, és 1919. január 6-án megalakították az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaságot, viszont az 1920-as lengyel-szovjet háborút lezáró 1921-es rigai békében a nyugat-ukrán területek Lengyelországhoz kerültek.
Az ukránok a szovjet hatalomban sem találtak békét, nemcsak a kolhozosítás, az erőltetett iparosítás sújtotta őket, de 1932-1933-ban a nagy éhínség, a Holodomor, amelyet az ukrán történészek szerint Sztálin mesterségesen idézett elő az erőltetett beszolgáltatással, a kolhozosítás ellen tiltakozó ukrán parasztság megtörésére. A holodomornak 7-8 millió áldozata volt, azaz ennyi ember halt éhen Ukrajnában.
Az 1917-es oroszországi forradalmak után 1917. december 26-án kiáltották ki az iszlám világ első köztársaságát, a Krími Népköztársaságot. Azonban ez egy rövid életű ország volt, melyet a bolsevikok 1918 januárjában meg is döntöttek. Az oroszországi polgárháború során Kun Bélára bízták a Krím félszigeten a bolsevik uralom megszilárdítását. Ez elsősorban a „vörösök” által elfogott „fehér” hadifoglyok ezreinek tömeges kivégzésében és a krími tatárok elleni etnikai tisztogatásban nyilvánult meg.
1918. február 9-én az Ukrán Népköztársaság aláírta a brest-litovszki békeszerződést Németországgal, Ausztria-Magyarországgal, Törökországgal és Bulgáriával, ezzel nemzetközi elismertséget szerezve szuverén államként.
A II. világháború
A II. világháború előestéjén Németország és a Szovjetunió felosztotta egymás között Lengyelországot. 1939. szeptember 1-én a német, majd szeptember 17-én a szovjet csapatok támadták meg Lengyelországot. Az így megszállt területek egy részét, azaz Nyugat Ukrajnát az Ukrán SZSZK-hoz csatolták.A háború után szintén Ukrajnához csatolták Kárpátalját, amelynek átadására a szovjetek kényszerítették Csehszlovákiát.
Kárpátalja a trianoni békediktátum következtében került Csehszlovákiához, majd az I. bécsi döntés 1938-ban Kárpátalja déli részét visszacsatolta Magyarországhoz. Magyarország 1939. március 15-én Kárpátalja egészét megszállta és annektálta. A területet a szovjet csapatok 1944-ben foglalták el, és e területnek a Szovjetunióhoz csatolásáról 1945-ben a csehszlovák kormánnyal állapodtak meg.
A háború után még egy határváltozás történt, 1954-ben Nyikita Hruscsov Ukrajnához csatolta a Krím félszigetet.
A német hadseregen belüli Tatár Légiónak valamint a tatárok politikai és vallási vezetőinek az Adolf Hitlerrel történt összejátszásának eredményeképp a szovjetek az egész krími tatárságot náci kollaboránssá nyilvánították. 1944. május 18-án kollektív büntetésként minden krími tatárt az Üzbég SZSZK-ba és a Szovjetunió más, távoli területein felállított speciális településekre deportáltak. A több, mint 420 ezer kitelepített nagy része meghalt út közben, a falvak elhagyására gyakran csak 40 percet kaptak a lakók, helyükre oroszok költöztek.
A Szovjetunió felbomlása
A gorbacsovi reformok következtében a Szovjetunió belső válságba került. a glasznoszty következtében egyre nagyobb lett az ellenzék hatalma és nyíltan bírálták a kommunista rendszert. A szovjet tagköztársaságokban megkezdődtek a szervezkedések a függetlenség kikiáltásáért. A balti államok kimondták, hogy a Molotov–Ribbentrop-paktum törvénytelen, ezért törvénytelen az észt, lett és litván államok Szovjetunióban tartása. Különféle szervezetek alakultak, amelyek azt akarták, hogy az adott állam függetlenné váljon. (Észtország – Népfront, Lettország – Népfront, Litvánia – Sajudis, Ukrajna – RUH). 1989-1990-ben megindultak azok a folyamatok, amelyek következtében a Szovjetuniót terrorhullám, konfliktusok, ellentétek gyengítették.
1990-ben a balti államok függetlenségi nyilatkozatát a szovjet vezetés nem ismerte el, és 1991. januárban katonai akciókat hajtottak végre a balti államok ellen.
1991. augusztus 19-21-én, Gorbacsov krími üdülése során, politikusok és katonák egy csoportja államcsínyt kísérelt meg, amellyel megpróbálták megdönteni a főtitkár hatalmát. A szervezkedést B.K. Pugo (belügyminiszter), V.A. Krjucskov (KGB vezetője), D.Ty. Jazov (honvédelmi miniszter), V.Sz. Pavlov (miniszterelnök), G.I. Janajev (elnökhelyettes) vezette, akik létrehozták az Állami Rendkívüli Bizottságot (GKCSP). Augusztus 21-én azonban a kormányhoz hű erők leszámoltak velük, a nép sem támogatta az államcsínyt. Az eseményekben nagy szerepe volt Borisz Jelcinnek, aki nyíltan az államcsíny ellen foglalt állást. Ezt követően több tagköztársaság is bejelentette függetlenségét.
1991. december 8-án Borisz Jelcin orosz, Leonyid Kravcsuk ukrán és Sztanyiszlav Suskevics belorusz elnök kimondták a Szovjetunió felbomlását, és létrehoztak egy laza gazdasági szövetséget, a Független Államok Közösségét (FÁK), amelyhez a balti államok kivételével csatlakoztak a volt szovjet tagköztársaságok.
1991. december 25-én Mihail Szergejevics Gorbacsov nyilvános tévébeszédben bejelentette lemondását, amivel a Szovjetunió megszűnt létezni.
A mai független Ukrajna
A mai Ukrajna 1991. augusztus 24-én lett független, akkor lépett ki a Szovjetunióból, amelyet egy december 1-jén megtartott szavazáson az ukránok többsége támogatott.. Ukrajna első elnöke Leonyid Kravcsuk volt, aki 1991 és 1994 között töltötte be ezt a pozíciót.Ukrajna második elnöke Leonyid Kucsma volt. 1994 és 2005 között töltötte be ezt a tisztséget.
Az országban azóta többpártrendszer működik. Még ugyanebben az évben kisebb konfliktus alakult ki Ukrajna és Oroszország között a Krím hovatartozásáról. 1994-ben Bill Clinton amerikai és Leonyid Kravcsuk ukrán elnök egyezményt kötött Ukrajna nukleáris fegyvereinek leszereléséről. Ugyanebben az évben Ukrajna, Oroszország, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia aláírták a budapesti egyezményt az ország területi integritásának védelméről.
2004-ben Leonyid Kucsma elnök bejelentette, hogy nem indul az elnökválasztásokon. Két jelölt mérkőzött meg, Viktor Janukovics, aki mind Kucsma, mind Oroszország támogatását maga mögött tudhatta, illetve Viktor Juscsenko, aki a nyugatra nyitás politikáját tartotta szem előtt. A lezajlott választásokon a hivatalos eredmények szerint parányi többséggel Viktor Janukovics győzött, ám az ellenzék hívei tüntetésekbe kezdtek Kijev utcáin, új választásokat követelve, a keleti régiókban történt választási csalások és megfélemlítésekre hivatkozva. Ez volt a narancsos forradalom. Az alkotmánybíróság végül megsemmisítette a választási eredményeket. A győztes forradalmat követően a nyugati orientáltságú Viktor Juscsenko vált Ukrajna elnökévé.
Viktor Janukovics 2006-ban, négy hónapos politikai válság után lett Ukrajna miniszterelnöke, de csak rövid ideig maradt a posztján, miután a 2007-es választásokat ismét a narancsos forradalmat vezető pártok nyerték, és így Julija Timosenko alakíthatott kormányt. Viktor Janukovics a Régiók Pártjának színeiben 2010-ben a szavazatok több mint 48 százalékával megnyerte az ukrán elnökválasztást.
A Kreml vezetése rákényszerítette a 2010-ben történt megválasztását követően óriási felhatalmazással bíró Viktor Janukovics ukrán elnököt arra, hogy letegyen az európai és euro-atlanti integráció irányvonaláról. A központi kérdésnek már nemcsak Ukrajna ideiglenes visszatérését, hanem végérvényes integrálását tekintette. E cél megvalósulása esetén Ukrajna az orosz érdekszféra részévé vált volna és az ukrán identitás mind személyi, mind pedig nemzeti szinten akadálytalan és rendszerelvű felszámolásnak lett volna kitéve. A gyakorlatban ez annyit jelentett volna, hogy az „ukrán Ukrajna” helyett létrejönne egy „ukránok nélküli Ukrajna”, és az eloroszosított Ukrajna részévé vált volna az „orosz világnak”, a független államiság megőrzésének halovány esélye nélkül.
Janukovics 2014 februárjában bekövetkezett bukása és a hatalomból történt eltávolítása után megérezvén az Ukrajna feletti ellenőrzés elvesztésének esélyét, Putyin fegyveres agresszióhoz folyamodott, amellyel nemcsak a Majdanért állt bosszút az ukránokon, hanem az ország gyors, egyszer s mindenkorra történő megtörésére számított. Egy nemzetközileg el nem ismert regionális népszavazás után Oroszország annektálta a Krímet, majd az évekig tartó, lokális jellegű kelet-ukrajnai háborút eszkalálva 2022. február 24-én háborút indított Ukrajna ellen.
De sem az ukrán állam, sem az ukrán államiság nem ekkor keletkezett, annak évszázados hagyományai vannak. Az ukránok évszázadokig harcoltak a függetlenségükért, részben a lengyel-litván állammal, részben Oroszországgal szemben.
Loading...
Reload document 
Open in new tab 
