Oktatás

325 éves a Yale Egyetem

325 éve alapították a Yale Egyetemet.

A Yale Egyetem a világ egyik legelismertebb felsőoktatási intézménye. Az Ivy League tagsága és kiemelkedő zenei és színművészeti programjai miatt is ismert. Azonban a Yale nem csupán egy rangos egyetem – hanem egy hely, ahol a diákok négy éven át élnek és tanulnak.

Az egyetem története egészen a XVII. század kezdetére nyúlik vissza, a New Haven-i gyarmati kolónia megjelenéséig, melynek tagjai az Anglikán egyház elől menekülve jutottak el az Újvilágba. Már az akkori spirituális vezetőben felvetődött és gyakran meg is fogalmazódott az igény és az elképzelés egy vallási alapokon működő oktatási intézmény létrehozatalára. Az egyetemi könyvtár alapkövének lerakása még 1656-ra datálódik, de az intézmény kezdetleges formában sem sokáig állhatott fenn, ugyanis II. Károly angol király 1665-ben felfüggesztette működésüket, miután New Haven Connecticuttal 1665-ben egyesülni kényszerült. Az egyetem újraszervezésére csaknem 35 évet kellett várni, de Davenport tiszteletes és tíz lelkésztársa kitartott nemes indíttatású céljaik mellett és 1700-ban közös felajánlásból megteremtették a kollégium működését biztosító anyagi bázist.

Yale university buildings in spring blue sky in New Haven, CT USA

1701-ben New Haven – Hartford városával közösen – a gyarmat új fővárosa lett. A oktatási intézmény alapításának híre kisvártatva eljutott magához a kormányzóhoz, aki azonnal támogatásáról biztosította az intézmény alapító atyáit. Az egyetem első rektorának (elnökének) Killingworth városának fő lelkészét – Abraham Piersont – választották. 1707-ben – Pierson halála után – az intézet új helyre került át, a közeli Saybrook városába, de utóbbi nem bizonyult megfelelő választásnak. 1716-ban ezért a minden szempontból legtekintélyesebb anyagi és szellemi támogatást maga mögött tudó New Haven városa lett immáron véglegesen az új tanintézmény székhelye. 1718-ban a gazdag londoni kereskedő és mecénás – Elihu Yale – nagy összegű anyagi és pénzügyi támogatást ajánlott fel az iskolának, amely így tiszteletből felvette a Yale College nevet.

Az egyetem és egyben a város legeklatánsabb és leghíresebb épülete – a Connecticut Hall – New Haven egyik legrégebbi épületei közé tartozik. Az 1770-es években a zajló polgárháború New Haven-t sem hagyta érintetlenül. A brit hadosztályok ellen harcoló milíciák között nem is oly meglepő módon szép számmal előfordultak az egyetem első néhány évfolyamából kikerülő diákok, akik az 1779 évi július 4-ei New Haven-i kikötőben felvonuló angol hajóhad ellen szálltak síkra.

Az 1800-as évek
A Yale következő rektora,Timothy Dwight (1795–1817) nagy hangsúlyt óhajtva fektetni a tudományosság elmélyítésére, Benjamin Sillimant, az akkori amerikai tudományos élet egyik legkiválóbb professzorát hívta meg a Yale Egyetem tanári karába. Silliman nem csupán a művészeti és tudományos oktatás színvonalát igyekezett világszínvonalúra emelni, hanem az orvosi fakultást is elindította 1810-ben. Az ország első művészeti galériája szintén az ő közreműködése révén jött létre 1832-ben. A Yale kimagasló volt a graduális képzésben ekkor, számos értelemben szinte egyedülállónak számított a kontinensen. Ez gyakorlatilag így maradt szinte a XIX. század közepéig, mikor 1861-ben elsőként adományoztak doktori címet az Egyesült Államokban.

A teológiai és a jogi kar az 1820-as évek elején indult, s a Yale a század közepére úgyszólván a legnagyobb egyetemnek számított Észak-Amerikában. Ki kell emelni, hogy az egyetem nem csupán a már ismert fakultások színvonalas oktatásában jeleskedett, hanem már az 1880-as évekre speciális tanintézetek jöttek létre keretein belül, úgy mint az archeológiai tanszék. Ez utóbbi egyik kiváló tanára volt Othniel Charles Marsh.

1887-ben az eredetileg Yale College nevét Yale Egyetemre változtatta – ekkor a beiratkozott hallgatók száma már jóval meghaladta az 1000-et.

1892-ben a Yale elsőként engedélyezte nők számára az egyetemre történő beiratkozást.

Nem sokkal a századforduló előtt – szintén egyedülálló módon – létrejött az önálló zeneművészeti kar. A képzésben résztvevők száma az 1900-as évek elejére már a 3000-et is elérte. Nem utolsóként, csaknem kizárólag családi adományokból alapították meg az ez időben úgymond unikumnak számító erdőmérnöki tanintézetet. A kimagasló oktatási tevékenység századok múltán is példaértékűnek számító jeles képviselői voltak többek közt a fizika oktatásban nagyra becsült Josiah Willard Gibbs, valamint az angol irodalom tekintélyes képviselője, William Lyon Phelps.

Az egyetemi oktatás alapfilozófiája a századok során mindig is szabadelvűnek számított. A korábban a leginkább konzervatívnak számító karok – mint például az orvosi vagy a jogi kar – szintén már a XX. század elején lehetőséget adott a nők számára a képzésekben való részvételre. Olyannyira hogy az orvostudományi kar 1923-ban már külön ápolónői képzést indított. Az első díszoklevelet nők számára 1910-ben adományozták (lásd Jane Addams). Érdekes tény, hogy az egyetem teljesen koedukálttá csak 1969-ben vált.

Az egyetemi campus bővülése 
A XIX. század végén a régi campus területe jórészt négy fő komplexumra korlátozódott: a könyvtár, a kápolna, az egyetemi épület és a diákkollégium. Ennek ismertebb jellegzetességei voltak például a viktoriánus stílusban épült teológiai intézet – a Berkeley Oval épületegyüttes, valamint a régi tornacsarnok. Az egyetemi campus kibővítésének igénye már az első világháború alatt megfogalmazódott és rövid időn belül el is kezdődött. Az első nagyobb szabású építkezési beruházás 1921-ben fejeződött be, mely később a jól ismert Branford és Saybrook College néven vált ismertté. Az épület mögött a sokak által ismert és csodált, akkoriban a legmagasabb önálló torony építmény áll – a Harkness Tower – mely a város egyik leglátogatottabb nevezetessége volt.

A Yale-en J. R. Angell egyetemi rektor vezetése alatt nagymérvű oktatási reform zajlott le az egyetemen belül, mind a képzést, mind a tudományosságot tekintve. Az intézmény ekkor újfent nagy összegű magánadományban részesült, mindenekelőtt a Shearman&Sterling nemzetközi ügyvédi iroda (J. W. Sterling volt a Yale Egyetem egyik legfőbb mecénása), illetőleg a Harkness család részéről. A hatalmas adományból majdhogynem teljes épületegyüttesek jöttek létre a campus területén, köztük új könyvtár és számos oktatási épület. A Sterling épületek egyik legismertebbike a Memorial Library, melyet 1930-ban adtak át.

1924-ben éppen Sterling és Harkness közbenjárása nyomán alapították meg a színművészeti iskolát, illetve az új művészeti galériát. Az ő terveik alapján a Yale vezetése elfogadta egy úgynevezett előkészítő kollégiumi rendszer létrehozását, mellyel még inkább hozzájárulni igyekeztek hogy a tanár–diák kapcsolatok és az évfolyamok közti hathatós együttműködéshez. Mindezeknek köszönhetően New Havent kevésbé rázta meg a nagy gazdasági világválság hosszantartó depresszív hatása a 30-as években.


Discover more from Magyar Iskola

Subscribe to get the latest posts sent to your email.