Egyéb kategória Hazai hírek

Több mint 8000 diplomát adott már ki a 15 éves Selye Egyetem

A 15 éves Selye János Egyetem diákjai, tanárai, szlovákiai magyar közéleti személyiségek, a szlovák és a magyar kormány képviselői, illetve számos szlovákiai és magyarországi felsőfokú intézmény vezetője is jelen volt az intézmény alapításának évfordulójára rendezett komáromi ünnepségen.

Beszédében Juhász György rektor kiemelte, az egyetem 15 évvel ezelőtti létrehozása azért volt mérföldkő, mert a szlovákiai magyarság soraiban az intézménynek köszönhetően ma sokkal több a felsőfokú végzettségű, mint másfél évtizede. Egyúttal szólt arról is, hogy az egyetem léte bizonyítja, lehetséges az összefogás a közös szlovákiai magyar célok érdekében.

Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke kitért a közép-európai népek viszonyainak boncolgatására, fontosnak tartva a regionális megbékülést, valamint az együttműködést. A hallgatókhoz fordulva úgy fogalmazott, egy emelkedőben lévő Közép-Európa részei lehetnek, egyszerre a magyar nemzet tudatos és hűséges tagjaiként, valamint Szlovákia lojális és értékteremtő polgáraiként.

Beszédet mondott Bukovszky László kisebbségi kormánybiztos, Rudolf Kropil, a Szlovák Rektori Konferencia elnöke, Keszegh Béla, Komárom polgármestere és Albert Sándor, az egyetem első rektora. Az egyetem vezetése a jubileum alkalmából emlékérmeket, illetve rektori díjakat adott át, zárásként az elsőéves hallgatók tették le az esküt.

A Selye János Egyetem 2004-ben kezdte meg működését, mint az egyetlen önálló jogalanyisággal rendelkező, a nemzeti kisebbség nyelvén oktató felsőoktatási közintézmény Szlovákiában. Jelenleg 1780 hallgatója van, fennállása óta már összesen 8194 diplomát adott ki.

The post Több mint 8000 diplomát adott már ki a 15 éves Selye Egyetem appeared first on Magyar iskola.

%d blogger ezt szereti: