Felhívások Konferencia

Zrínyi Miklós és a magyarországi barokk költészet

A Magyar Tudományos Akadémia értesíti a tisztelt érdeklődőket, hogy az eredetileg 2020. május 21–23-ra tervezett, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézetének Reneszánsz Osztálya, valamint a magyarországi és határon túli egyetemek régi magyar irodalmi tanszékei és a korszak kutatásában érdekelt egyéb szakmai műhelyek együttműködésével szervezett

Zrínyi Miklós és a magyarországi barokk költészet

című konferenciát a koronavírus-fertőzés kockázatának csökkentése érdekében későbbre halasztotta.

A konferencia új időpontja: 2020. szeptember 3–5.

harmadik körlevéla konferencia programja és az előadások összefoglalói letölthetők.

A konferencia előadói előzetesen közrebocsátják megtartani tervezett előadásaik előre elkészített tanulmány-változatát, amivel a szokatlan, nem a konferenciák szervezésének kedvező körülmények ellenére biztosítani kívánják a könnyebb befogadás, majd az érdemi, tartalmas személyes megvitatás lehetőségét a konferencia ülései alkalmával. Javasoljuk a konferencia résztvevőinek az alábbi, az üléseken csak kivonatosan ismertetésre kerülő tanulmányokkal való előzetes megismerkedést:

Zrinyi400 Eger plakat

A házigazda és a társszervező intézmény ebben az évben az egri Eszterházy Károly Egyetem lesz.

A konferenciára Zrínyi Miklós születésének négyszázadik évfordulóján kerül sor, ezért a szervezők, a tanácskozás középpontjába az író, költő Zrínyi munkásságát állítva olyan előadásokat kértek, amelyek (az előzmények, a minták, a párhuzamok feltárása mellett az utóélet, a hatástörténet bemutatásával is) segítik a páratlan jelentőségű életmű tágabb (poétikatörténeti, eszmetörténeti, nyelv- és érzelemtörténeti, filozófia- és teológiatörténeti) kontextualizálását, a tradícióhoz kötődő és kísérletező, újító vonásainak értelmezését.

konferenciafelhívást tartalmazó első körlevél letölthető.
második és a harmadik körlevél, valamint a hozzá kapcsolódó szállásajánlatok és utazási információk tájékoztatásul letölthetők.

A korábbi Zrínyi-konferenciákból válogatott előadások megtekinthetők a Videotorium oldalain.

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d bloggers like this: