Közösség

Az Európai Parlament Nagyköveti Iskolája lett a pozsonyi magyar gimnázium

A tavalyi tanév elején gimnazistáink egy csoportja nagy célt tűzött ki maga elé – megszerezni iskolánk számára az EPAS – az Európai Parlament Nagyköveti Iskolája megtisztelő címet. A programot immár 4. alkalommal az Európai Parlament Szlovákiai Kapcsolattartó Irodája hirdette meg, a 11 bekapcsolódott iskola közül a Duna utcai gimnázium volt az egyetlen magyar tannyelvű. A cél – a cím megszerzésén túl természetesen – az európai demokrácia értékeinek bemutatása, a jogállamiság, a testvériség, a szolidaritás, az együttműködés megismerése és megismertetése lett.

A harmadikos diákok (Čerešňa Andrea, Csölle Krisztán, Gál Viktória, György Emese, Kaďák Kiara, Kulacs Evelin, Magát Fanni, Pomsár Rebeka, Tóth Kitti, Veszprémi Linda és Zeman Tamás) az év folyamán szorgalmasan dolgoztak. A sok-sok tevékenységet, amelybe bekapcsolódtak, amit szerveztek, nehéz lenne még felsorolni is. Emeljünk ki közülük néhányat! Rendszeresen részt vettek a  Szlovákiai Helsinki Bizottság az Emberi Jogokért és az Academia Istropolitana Nova által szervezett tudományos teázókon, ahol az európai demokrácia értékeivel és az emberi jogok alapelveivel ismerkedtek. A viták során megszerzett információkat, tényeket továbbadták iskolatársaiknak, barátaiknak is. Fontos volt számukra, hogy megemlékezzenek az 1989-es csehszlovákiai bársonyos forradalomról, amely országunkban megteremtette a demokráciát. Az iskolarádión keresztül a holokauszt áldozataira emlékeztek, mely örök mementó az emberiség számára, valamint műsort készítettek az emberi jogok világnapja alkalmából is. Foglalkoztak olyan kényes témákkal, mint a migráció és az ezzel kapcsolatos problémák. Interjúkat készítettek az iskolánkba Azerbajdzsánból és Indonéziából nyelvtanítás céljából érkezett önkéntesekkel. Bevonták osztálytársaikat, iskolatársaikat, szüleiket egy, az aktív polgárságról szóló projektbe.

Az egyik legérdekesebb tevékenységük egy online videókonferencia volt. Két EP-képviselővel, Michal Šimečkával, az Európai Néppárt képviselőcsoportjának, és Eugen Jurzycával, az Európai Konzervatívok és Reformisták Klubjának tagjával beszélgettek az aktuális politikai, egészségügyi, gazdasági helyzetről a koronavírus-járvány alatt. Megvitatták, merre is tart az EU, milyen segítségre jogosult Szlovákia, melyek a lehetséges megoldások a felmerülő problémákra.

Azon kívül, hogy diákjaink gazdag tevékenységük elismeréseképpen elnyerték iskolánk számára az EPAS-címet, a programot záró online videókonferencián a 3. legjobb csapatként értékelték ki őket! Tanulóink tehát az EP junior nagykövetei lettek. Nagyon büszkék vagyunk az elért eredményre! De nem állunk meg! A programot az Európai Nyelvek Napjához kapcsolódó projektsorozattal folytatjuk, melybe bekapcsolódnak majd iskolánk diákjai.

Tóth Tünde, senior nagykövet


Európai Parlament Nagykövet IskolájaEurópai Parlament Nagykövet Iskolája program

Az Európai Parlament 2017-től minden tagállamban elndította Nagykövet Iskolája programját. A program célja a fiatalok figyelmének felkeltése Európa és az európai parlamenti demokrácia iránt: a tanév során különféle iskolán belüli és kívüli programon keresztül aktív ismereteket nyújtva nekik az Európai Unióról és különösen az Európai Parlamentről. Az Európai Parlament Nagykövet Iskolája programban részt vevő diákok és tanárok ismerik az európai polgári szerepvállalás kínálta lehetőségeket és az Európai Parlament szerepét a döntéshozatali folyamatban. Ily módon a cél a fiatalok felvilágosítása arról, hogy milyen cselekvési lehetőségeik vannak.