A János vitéz Petőfi Sándor 1844-ben írt verses meséje, irodalmi kifejezéssel élve elbeszélő költeménye.
Az elbeszélő költemény átmeneti műfaj. Rímes-ritmikus szöveg, amely a versekre jellemző, ugyanakkor történetet mond el, amely általában távol áll az inkább élményt, érzést kifejező költeményektől. Egyszerre lírai és epikus jellegű. A János vitéznek mind a története, mind a költői kifejezésmódja kiemelkedő értéket képvisel irodalmunkban. Meseszámok: 3,1,7,12,100.
Verselése: ütemhangsúlyos, négyütemű felező tizenkettes. Rímei páros rímek (a,a,b,b).
A szerkezetében öt fordulópont figyelhető meg: Jancsi és Iluska elválik egymástól, Jancsi beáll katonának, majd a János vitéz nevet kapja. Szomorúan szembesül vele, hogy Iluska meghalt, és végül eljut Tündérországba.
A művet Kosztolányi Dezső a „magyar Odüsszeiá”-nak nevezte. Az író eszményképet teremt a nép számára, hiszen Kukorica Jancsi, az árva juhász, Tündérország királyává válik.
