Hazai hírek

Veszélyben a Bethlen-támogatás. Meddig kapnak pénzt a magyar diákok szülei?

Bethlen támogatás

Ivan Korčok szlovák külügyminiszter azt kérte Magyarországtól, hogy tartsa be a 2004-es megállapodást, tehát ne a szülőknek adjon oktatási támogatást a Bethlen Gábor Alapon keresztül, hanem egyenesen az iskoláknak.
A magyar iskolába járó gyerekek szülei minden évben 22 400 forintnak megfelelő támogatást kapnak euróban. Ez néhány éve még több mint 70 eurót tett ki, ám a forint tartós romlása miatt évről évre zsugorodik az összeg.

Sólymos László, a Szövetség Országos Tanácsának elnöke egyetért Ivan Korčokkal.

Juraj Tomaga, a külügyminisztérium szóvivője a TASR hírügynökségnek kijelentette, „Szlovákiának semmi más elvárása nincs, csupán az, hogy Magyarország tartsa be a 2004-es megállapodást”. Ez azt jelentené, hogy a szülő nem kapna támogatást, hanem valamilyen intézménynek kellene utalni a pénzt.

A magyarországi támogatás célja viszont pontosan a szülő ösztönzése arra, hogy ne szlovák, hanem magyar iskolába írassa a gyerekét.

A szlovák oktatási minisztérium mai állásfoglalásából kiderül, hogy ugyanaz az álláspontja, mint a külügyminisztériumnak. „Ha a támogatást egyenesen az iskola, és nem a szülő kapná, célirányosabban lehetne felhasználni a nemzetiségi iskolák oktatási-nevelési programjának teljesítésére. Ez a jogalanyisággal rendelkező iskolákra is érvényes” – közölte a minisztérium. A többi óvodánál és iskolánál a fenntartó, legtöbb esetben az önkormányzat kapná meg a Bethlen alaptól az oktatási támogatást.