Kitekintő

100 000 forint a diákoknak

Idén már a tavalyi több mint négyszerese, 100 ezer forint a magyar kormány a Szülőföldön magyarul program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatása. Bár az emelésről már 2022 novemberében szó esett, amikor Semjén Zsolt miniszterelnökhelyettes a Magyar Állandó Értekezlet ülése utáni sajtótájékoztatón ezt beharangozta, akkor konkrét arányokat nem említett, mindössze arról számolt be, hogy többszörösére emelik az addigi 22. 400 forintos diákonkénti szponzorálást.

Tisztelt Szülők!
Magyarország Alaptörvénye kimondja, hogy „Magyarország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért, elősegíti közösségeik fennmaradását és fejlődését, támogatja magyarságuk megőrzésére irányuló törekvéseiket”.

A magyar állam 2003 óta köszönetét mond a Szülőföldön magyarul program keretében azon családoknak, akik a külhoni régióban a magyar nyelvű oktatást választják. Tájékoztatni szeretnénk a tisztelt szülőket, hogy az oktatási-nevelési támogatás összege a Magyar Kormány döntése értelmében a 2023/2024-es tanévtől 100 ezer forintra emelkedik. Erre az összegre minden külhoni magyar család számíthat, magyar intézményben tanuló gyermeke után évi rendszerességgel az óvoda megkezdésétől a magyar nyelvű tanulmányok befejezéséig.

Meggyőződésünk, hogy a külhoni magyar iskolák többlettudást nyújtanak, hiszen több nyelvet és több kultúrát oktatnak, ami nagyban hozzájárul a gyermek felnőttként remélt érvényesüléséhez és a magyar közösségek fennmaradásához.

Tisztelettel köszönti családjukat:
Budapest, 2023. március

Semjén Zsolt

100 ezer forintra...