Közösség Versenyek

Készülve a Tompa Mihály Országos Versenyre – Képes Lóránt

Képes Lóránt
Képes Lóránt

A verseny negyedik kategóriájában, a versmondók között indult aranysávos minősítéssel az első helyet megszerezve Képes Lóránt, a kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola diákja.

Képes Lóránt Fecske Csaba: Anyegin elkallódott levele című versét adta elő.

Felkészítő tanár: Bodon Andrea.

Anyegin elkallódott levele

sokat gondolok magára mostanában
ott rejtőzött valahol agyam rejtett zugában
és most megcsillant mint tócsa a napsütésben
ki hitte volna még tegnap nem gondoltam én sem
hogy így lesz életem spirituális része lett
ez az egész olyan váratlan annyira meglepett
hogy válaszol majd nem is reméltem
magával így reményt fájdalmat cseréltem
észrevétlenül bőröm alá költözött ráfonódott
a csontjaimra nem tudom a közelség mire ad módot
ne féljen nem kérek semmit magától
amit érzek gondolok néha röpít néha meg gátol
azt mondja Nietzsche más a szó és más a tett
egy költő pedig hogy csak az van ami lehet
úgy gondolni magára ahogyan én gondolok
talán tapintatlanság de jó okom van rá
minden kis gesztusát dekódolom merész
fölismerések mocsaráig jutott az ész
elképzelem és ez olyan jó hogy megfogom a kezét
„ha Istent ismer gondolatban se vét” hát jó
visszafogom magam csak az legyen de az nagyon
ami van elhasználódik elvásik az ember míg eljut
a tündöklő pillanat peremére — a vágyig
melynek sötétlő mélyén ott a másik
leszáll az októbervégi est vigasztalanul esik
a világ elveszítette vidámabb színeit
a zöld sárga lett majd barnaként szelelt el
szél-kócolta dáliákat tett a vázába reggel
a lecsupált kertben még tartja magát néhány zaklatott
őszirózsa és dália megérhetnek még egy-két napot
beleremeg amikor kinéz a párás ablakon
hova menekülhetne nem mutatja semmi nyom
sorstársának érzi a megnyomorított kertet
ahol a szél nedves szirmokat és leveleket emelget
s messze a folyóparton túl sovány fák mögött
hatalmas fehér báláit görgeti a köd
ősz van nagyon de még nincs veszve
minden jöhet szép és jó életembe

...


A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya társszervezőivel: a Csemadok területi választmányaival, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségével, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségével és a Rimaszombati Gömör-Kishonti Népművelési Központtal közösen rendezte meg a XXX. Tompa Mihály Országos Versenyt az amatőr (nem hivatásos) vers- és prózamondás, verséneklés és lírai színpadok műfajban. Képes Lóránt Fecske Csaba: Anyegin elkallódott levele című versét adta elő.

A IV-V. kategória zsűrije:

    • Bárdos Ágnes szerkesztő, televíziós és rádiós műsorvezető
    • Balázs István előadóművész
    • Varga Anikó színész, előadóművész, a kassai Thália Színház tagja.