Felhívások Versenyek

KINCSKERESŐK XVI. – Helyi értékeket kutató diákok konferenciája

Kincskeresők – helyi értékeket kutató diákok konferenciáját.

Pályázni lehet a szlovákiai magyarság tájaihoz, településeihez és közösségeihez kapcsolódó előadással kultúrtörténet, helytörténet, néprajz, vallástörténet, művészet, irodalom, földrajz, természeti értékek, gazdaságtörténet, építészet, jeles személyiségek élete vagy bármilyen további tetszés szerint választható témakörökben.

A helyi értékek megismertetése 10 perces előadás keretében, számítógépes vetítéssel (pl. PowerPoint, Prezi) történik, mely kiegészíthető eredeti hang- és videofelvételekkel, ill. tárgyi emlékek bemutatásával.

kincskeresők

Célcsoport:

Az alapiskolák 5–9. évfolyama, a nyolc- és négyosztályos gimnáziumok, valamint a szakközépiskolák diákjai (12–18. éves korosztály).

Jelentkezési feltételek:

Jelentkezhetnek szlovákiai illetőségű diákok (nem követelmény a magyar iskola látogatása, de az előadásnak magyar nyelven kell elhangoznia), egyének vagy csapatok (maximum 2 fő!), bármely szabadon választott témával. (Egy iskola vagy civil szervezet képviseletében legfeljebb 2 csapat.)

A pályázó felkészítője lehet a tanára, szülője, nagyszülője, ismerőse vagy az adott témában jártas történész, muzeológus, helytörténész stb.

A számítógépes feldolgozás (pl. PowerPoint) és az írásbeli összefoglaló végén fel kell tüntetni a forrásanyagot (a szakirodalom pontos bibliográfiája, saját gyűjtésnél az adatközlő/k neve, szül. éve, lakcíme, ha a téma megkívánja, vallása, mestersége).

A pályázat sikerét segíti elő, ha a pályázó tanácsért fordul a közeli múzeumhoz, levéltárhoz vagy a környezetében élő helytörténészekhez.

Értékelés:

Arany, ezüst, bronz sávos minősítés, az előadás és témaválasztás alapján.

Minden előadó diák oklevélben és könyvjutalomban részesül.

Az országos konferencia időpontja és helyszíne:

2020. november 11–12., Galánta (Viktória panzió, Železničiarska 1556/27, Galanta)

Jelentkezési határidő: 2020. október 30.

Jelentkezés:

Az elektronikus jelentkezési lap megtalálható az alábbi linken, ha nem nyílik automatikusan, a böngészőbe kell bemásolni:

https://forms.gle/ppbLceYQEkYYX4YXA

A jelentkezési lap (kérjük minden csapatra külön, hiánytalanul kitölteni) fontos része a pályamunka 1–2 oldalas összefoglalása és a forrásanyag, melyet az elektronikus jelentkezési lap megfelelő pontjához kell csatolni.

Részvételi díj: 3.- €/fő.

Határidő után érkező vagy hiányosan kitöltött jelentkezési lapot nem vesszük figyelembe!

További információk:

Szanyi Mária, ♠ 031 / 780 4864, ♠ 0911 451 024,

Szabó Judit ♠ 031 / 780 7935, ♠ 0917 539 964

Mail: kincskeresok10@gmail.com

Egy kis bemutató: https://www.televizio.sk/tag/kincskeresok/