Közösség Szabadidő

A Limes Galéria a Rovás nyári alkotótáborok alkotásait mutatja be

Limes GalériaA komáromi Limes Galéria a Rovás nyári alkotótáborok alkotásait mutatja be

A komáromi Limes Galéria a téli szezonban egyedülálló kiállítással gazdagítja a város kulturális életét. A Nemzetközi Rovás Alkotóközösséggel együttműködve mutatják be az eNRA 21 című kiállítást, melynek megnyitójára 2022. február 18-án 17 órakor kerül sor a komáromi Limes Galériában.

„Az eNRA 21 kiállításon hazai képzőművészek alkotásait, valamint további öt ország, például Magyarország, Lengyelország, Anglia, sőt Hollandia és Izrael rendkívül tehetséges alkotóinak műveit is megtekinthetik majd az érdeklődők” – mondta a kiállítás kurátora, Kovács Ágnes.

Az 1994 óta folyamatosan megrendezett Rovás nyári alkotótáborok fokozatosan mestertáborokká alakultak, résztvevőiből pedig kibontakozott a Rovás Nemzetközi Alkotóközösség, az eNRA. Céljuk, hogy a meghívott művészek magukkal vigyék az alkotótáborokba a tehetséges diákokat, ahol együtt alkothatnak. A táborok Erdélyben, a Felvidéken vagy a Magyar Képzőművészeti Egyetem tihanyi művésztelepén zajlanak.

Az alkotásokat 2022. február 18-tól március 3-ig tekintheti meg a közönség a Limes Galériában

%d bloggers like this: