Kitekintő Szabadidő

Egy hétre elérhetővé tették a magyar Diák Oscar-jelölt filmeket

A magyar kultúra napja alkalmából tették egy hétre ingyenesen elérhetővé a diákok alkotásait.

Az Amerikai Filmakadémia Diák Oscar-díján (Student Academy Awards) a filmes főiskolák és egyetemek diákjainak filmjeit arany, ezüst és bronz Oscarral jutalmazzák.

Magyar filmek közül elsőként Böszörményi Zsuzsa Egyszer volt, hol nem volt… című diplomamunkája nyert 1991-ben, 2016-ban Kis Hajni Szép alak című drámája, 2017-ben pedig Freund Ádám Földiek című szürreális sci-fije eljutott a jelölésig, míg 2018-ban Kovács István haza is hozta Los Angelesből a Diák Oscart. Ez azért is egyedülálló eredmény, mert eddig még egyetlen filmes egyetemnek sem sikerült három egymást követő évben a jelöltek közé kerülni a narratív filmek kategóriájában.

Most ezek a filmek a Színház- és Filmművészeti Egyetem Vimeo csatornáján egy hétig megnézhetők.

Freund Ádám Földiek című filmje itt, Kiss Hajni Szép alak című filmje itt, Kovács István Ostrom című filmje itt, Böszörményi Zsuzsa Egyszer volt, hol nem volt című filmje itt érhető el.

Diák Oscar

Az Amerikai Filmakadémia megmérettetésén a filmes főiskolák és egyetemek diákjainak filmjeit arany-, ezüst- és bronzfokozatú Diák Oscarral-díjjal jutalmazzák. Magyar filmek közül elsőként Böszörményi Zsuzsa Egyszer volt, hol nem volt című diplomamunkája nyerte el az elismerést 1991-ben.

2016-ban Kiss Hajni Szép alak című drámáját jelölték a díjra. A 6. Friss Hús rövidfilmes fesztiválon a filmet a zsűri mellett a közönség is a legjobbnak ítélte. Az alkotást több mint 60 fesztiválra hívták meg, amelyeken több díjat is nyert. Kiss Hajni filmje 1740 jelölt közül került be a legjobb hét jelölt közé.

2017-ben Freund Ádám Földiek című sci-fije eljutott a döntőig, az alkotás a 2017-es Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválon fődíjat nyert, Gyuricza Mátyás operatőr pedig megkapta az Aranyszem Operatőr Fesztivál díját.

2018-ban Kovács István Ostrom című filmje kapta a Diák Oscar-díj bronz fokozatát, ezáltal a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak sikerült három egymást követő évben a jelöltek közé kerülni a narratív filmek kategóriájában. A Szarajevó 1994-es ostromát bemutató produkció számos hazai és nemzetközi fesztiválra kapott meghívást, és elnyerte többek között a CILECT-díjat, a Magyar Filmkritikusok díját, a Magyar Filmdíjat, a luxemburgi CinEast fesztivál közönségdíját, a BuSho fődíját, valamint a Cannes-i Reklámfesztiválon Kovács István rendező vehette át a Young Director Award-ot.

A filmek megtekintésére január 29-ig van lehetőség.

Az idén nevezett filmek:

Alternative/Experimental (Domestic and International Film Schools)

Georden West, „Patron Saint,” Emerson College
Nicole Aebersold, „Rumours,” Film University Babelsberg KONRAD WOLF – Germany
Kaylin George, „Two Paper Nightingales,” Chapman University

Animation (Domestic Film Schools)

Aviv Mano, „Game Changer,” Ringling College of Art and Design
Kalee McCollaum, „Grendell,” Brigham Young University
Emre Okten, „Two,” University of Southern California
Liukaidi Peng, „CRUNCH,” School of the Visual Arts
Sanghyun Kim, „Misguided,” Ringling College of Art and Design
Trilina Mai, „Push,” California State University – Long Beach
Asher Horowitz, „why z?,” School of Visual Arts

Animation (International Film Schools)

Veronica Solomon, „Love Me, Fear Me,” Film University Babelsberg KONRAD WOLF – Germany
Mohamad HOUHOU, „The Ostrich Politic,” Gobelins, l’école de l’image – France
Daria Kashcheeva, „Daughter,” FAMU – Film and TV School of the Academy of Performing Arts in Prague – Czech Republic

Documentary (Domestic Film Schools)

Eva Rendle, „All That Remains,” University of California, Berkeley
Jordan Klein and Aaron Rose, „Off The Court: The Story of Kezo Brown,” Northwestern University
Shelby Thompson, „Relentless,” Chapman University
Abby Lieberman and Joshua Lucas, „Something To Say,” Columbia University
Princess Garrett, „Sankofa,” Villanova University
Chuang Xu, „Twinkle Dammit!,” School of Visual Arts

Documentary (International Film Schools)

Gisela Carbajal Rodríguez, „Oro Blanco,” University of Television and Film Munich (HFF) – Germany
Alejandra Retana, César Camacho, and César Hernández, „The winds Heritage,” University of Guadalajara – Mexico
Yifan Sun, „FAMILY,” The Polish National Film, Television and Theatre School in Lodz – Poland

Narrative (Domestic Film Schools)

Sarah Gross, „Boléro,” University of Southern California
Jeremy Merrifield, „BALLOON,” American Film Institute
Asher Jelinsky, „Miller & Son,” American Film Institute
Oran Zegman, „Marriage Material, the Musical!,” American Film Institute
Hao Zheng, „The Chef,” American Film Institute
Omer Ben-Shachar, „Tree #3,” American Film Institute
Caroline Friend, „Under Darkness,” University of Southern California

Narrative (International Film Schools)

Zoel Aeschbacher, „Bonobo,” ECAL – Switzerland
Rikke Gregersen, „Dog Eat Dog,” Westerdals Kristiania University College – Norway
Charlie Manton, „November 1st,” National Film and Television School – United Kingdom
Johannes Bachmann, „Quiet Land Good People,” Zurich University of Arts – Switzerland
Natalia García Agraz, „The last romantic,” Centro de Capacitación Cinematográfica – Mexico
Masha Clark, „Señor,” The London Film School – United Kingdom
Korwin Quiñonez, „Human,” Incine – Ecuador