Angol nyelv Tanuljunk

Skeebdo – Filmekből is tanulhatsz angolul

skeebdo
Skeebdo alapítók

A Skeebdo egy olyan nyelvtanuló alkalmazás, amely filmekkel és sorozatokkal segíti az angol szókincsünk fejlesztését. A különlegessége pedig az, hogy ezt szinte bármely általunk választott film vagy sorozat révén megtehetjük. A Skeebdo-ban jelenleg több, mint 200 000 filmmel és sorozattal tanulhatunk, ezek összesen 40 000 egyedi szót és kifejezést tartalmaznak.

Szakíts a szótárfüzettel, egy magyar startup segítségével már filmekből is tanulhatsz angolul

A Skeebdo nevű startup azzal szeretné megreformálni az angoltanulást, hogy olyan tartalmakból tanít, amelyeket szabadidőnkben fogyasztunk. A csapat a Design Terminal 2020-as őszi mentorprogramjában elnyerte a “Legtöbbet fejlődő startup” díját.

skeebdo
A skeebdo

A nyelvtanulás egyik legfontosabb része a szótanulás, mégis sok ember számára ez jelenti az egyik legnagyobb problémát egy nyelv elsajátításakor. Ezzel a Skeebdo társalapító-gárdája is tisztában van. Ugyan mind kiválóan beszélnek angolul, a szótanulás számukra is problémát okoz.

Éppen ezért idén januárban az eddigieknél okosabb megoldással rukkoltak elő. A gyakran unalmas és száraz tankönyvszerű módszerek helyett azt találták ki, hogy filmek és sorozatok segítségével tanítanak angol szavakat, és ehhez nincs is másra szükségünk, mint az okostelefonunkra. Így a szórakozást hasznossá, a szótanulást pedig élvezetessé teszik. Az applikációk célcsoportja az angolul tanuló 16-45 éves korosztály.

skeebdo200 000 film

A Skeebdo-ban jelenleg több, mint 200 000 filmmel és sorozattal tanulhatunk, ezek összesen 40 000 egyedi szót és kifejezést tartalmaznak.

A Skeebdo nem véletlenül épít a filmnézésre. A Netflixnek és a hasonló streaming szolgáltatásoknak köszönhetően ma átlagosan napi 1-2 órában filmeket és sorozatokat nézünk. “Miért ne lehetne ezt az időt egyúttal hasznosítani?” – teszi fel a kérdést Faragó Ákos, a Skeebdo ötletgazdája.

A Skeebdo

A Skeebdo-val már napi pár perc időbefektetéssel egy adott film összes releváns ismeretlen angol szavát megtanulhatjuk. A kontextus, vagyis a filmben elhangzott mondatrészek segítségével az is elsajátítható, hogy egy adott szót hogyan kell használni. A Skeebdo a már jól ismert szókártyákat használja a tanításra, miközben egyre nehezedő feladatok elé állítja a tanulót. Mivel a szavakat nem elég egyszer megtanulni ahhoz, hogy hosszú távon rögzüljenek, ezért azokat több alkalommal is visszakérdezik. A szókincsbővítést az teszi igazán személyessé, hogy a tanulásra javasolt szavak a tanuló angol szintjéhez igazodnak. Így minden felhasználó különböző nehézségű szavakat kap.

A filmek és sorozatok mellett a csapat tervei között szerepel további tartalmak bevonása mint könyvek, újságcikkek, illetve YouTube videók.

A Skeebdo alkalmazás elérhető az Apple App Store-ban és a Play Áruházban.

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d bloggers like this: