Matematika Tanuljunk

Játékos számolás – Törtek

törtekSokan csak az egész számokkal szeretnek számolni, a törtek valahogy olyan bonyolultnak tűnnek. Lehet, ez most meglepetés lesz, de valójában csak azt kell megérteni, mik is azok a törtek? Ezután már sokkal könnyebb lesz velük számolni.

Először nézzük meg, mi is az az egész? Egész alatt annyit értünk, hogy nem hiányzik belőle semmi, nem daraboltuk fel. A törtek alatt pedig az egésznek egy részét értjük. Ezt úgy tudod elképzelni, hogy van egy pizzád, amelyet felszeletelsz. Így a pizzát törtekre (szeletekre) bontod.

Törtek jelölése

A matematikában a törtek jelölésében a törtvonal választja el a tört számlálóját és a nevezőjét.

A tört nevezője mutatja meg (nevezi meg), hogy az egészet hány részre osztottuk fel. Ha a tört nevezőjében a 2-es szerepel, akkor 2 részre, ha a 3-as, akkor 3 részre bontottuk.

számláló mutatja meg (számolja), hogy az adott törtből éppen hány részre gondolunk, mennyivel számolunk.

Például, az

törtek

azt jelenti, hogy az egészet két részre osztottuk (nevező), és ebből 1 részt veszünk figyelembe (számláló). Ez valójában valaminek a fele.

Ezt a törtet pedig így mondjuk ki: egy ketted. A számlálónál mindig kimondod ragozás nélkül a számot (egy, kettő, három, négy stb.). A nevezőben pedig azt mondod, hogy hányadokra osztottad fel az egészet, így azt ragozzuk (ketted, harmad, negyed).

Loader Loading...
EAD Logo Taking too long?

Reload Reload document
| Open Open in new tab

Download [52.89 KB]

Loader Loading...
EAD Logo Taking too long?

Reload Reload document
| Open Open in new tab

Download [53.99 KB]

Loader Loading...
EAD Logo Taking too long?

Reload Reload document
| Open Open in new tab

Download [51.92 KB]