120 éve, 1906-ban helyezték örök nyugalomra Zrínyi Ilona és II. Rákóczi Ferenc hamvait a kassai dómban.
II. Rákóczi Ferenc és bujdosótársai újratemetésének 120. évfordulója alkalmából a Csemadok Kassai Városi Választmánya tisztelettel és szeretettel hívja az érdeklődőket az 58. Kazinczy Napok ünnepi rendezvényére, amely a Rákóczi-kultusz történelmi és irodalmi örökségét idézi meg ma délután.
- 17:00 – Vári Fábián László előadása (Kossuth- és József Attila-díjas költő, a magyar és ruszin népköltészet kutatója). Előadásának címe: „A Rákóczi-kultusz Kárpátalján – és tükröződése a költészetben”
- 18:00 – Történelemidézés tárogatóval – Nagy Csaba tárogatóművész műsora
II. Rákóczi Ferenc és Zrínyi IlonaOrszágos ünnepség keretében temették el a Törökországból hazahozott hamvakat.
II. Rákóczi Ferenc újratemetésére 1906. október 29-én került sor Kassán, a Szent Erzsébet-főszékesegyházban.
Az isztambuli Szent Benedek-templom volt II. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona eredeti sírhelye
A Rodostóban száműzetésben lévő fejedelmet, miután 1735. április 8-án meghalt, kívánságának megfelelően édesanyja, Zrínyi Ilona mellé temették el Konstantinápolyban a galatai jezsuita templomban (később ez a lazarista misszió St. Benoît-, azaz Szent Benedek-temploma lett). Édesanyja, Zrínyi Ilona mellé temették el, szíve pedig a Párizshoz közeli Grosbois-ba került. II. Rákóczi Ferenc a szabadságharc leverése után menedéket kapott a francia udvarban, amit nagyon megszeretett és soha nem felejtette el Grosbois-t. Haláláig szívében őrizte a hely és a francia nép iránti szeretetét. Halála után bebalzsamozott szívét és vallásos munkáinak kéziratait ide hozták, a grosbois-i kamalduliak őrizetére bízva. A francia forradalom zűrzavaros napjaiban a bebalzsamozott szív azonban örökre eltűnt.
A hamvak hazahozatalának gondolata már a reformkorban megjelent, politikai okokból azonban az 1870-es évekig nem kerülhetett szóba komolyan és még ezután is évtizedek teltek el, mire a gondolat megvalósult.
A hazahozatalról látványos parlamenti jelenetben egyezett meg 1904. március 10-én Tisza István miniszterelnök és Thaly Kálmán, az ellenzéki Függetlenségi Párt alelnöke (és ez a hatalmas belpolitikai megosztottság enyhülésének jelképévé válhatott volna, a későbbi fejlemények azonban az ellentétek további mélyülését hozták).
Az Országgyűlés 1906. október 23-án törölte el a Rákóczit és társait megbélyegző 1715. évi 49. tc. 2. és 3. §-ait, az uralkodó, I. Ferenc József Magyarország megkoronázott apostoli királya pedig már másnap szentesítette a döntést.
A hamvak hazahozatalának gondolata a magyar függetlenséget óhajtók körében először Habsburg-ellenes éllel vetődött fel. A kiegyezés után a gondolat tartalma módosult, az újratemetés ekkor is nemzeti követelés volt, de akkor már a Magyarország és az uralkodó közti megváltozott viszonyt is szimbolizálhatta.
Az ötlet Tisza István belpolitikai feszültségekkel terhelt miniszterelnöksége idején került újra elő olyan erővel, hogy végül meg is valósult. A korszakra a magyar függetlenségi törekvések felerősödése, mint ügy körül végletesen kiéleződött belpolitikai feszültség a jellemző. Tisza szorosabbra fűzte volna a kapcsolatokat a Monarchia két állama közt, abban reménykedve, hogy a magyarság számára így tud vezető szerepet kivívni, ellenzéke viszont nagyrészt szimbolikus ügyekben, mint a hadügyi reform, nagyobb önállóságot követelt az országnak.
Az újratemetés, mint a megegyezést szimbolizáló gesztus mindenki számára elfogadható volt. Nem véletlen, hogy a Függetlenségi Párt hívei tették meg az első előkészítő lépéseket, Tisza ugyanakkor nem látott presztízsveszteséget okozó politikai tartalmat az ügyben, sőt a saját helyzetét erősítőnek gondolta. Az uralkodó számára pedig ekkorra már megszokottá váltak a magyar nemzeti büszkeség hasonló megnyilvánulásai, a magyar belpolitikai feszültség viszont állandó fejfájást okozott neki, az újratemetést pedig ő is presztízsveszteség nélkül vállalhatta.
Discover more from Magyar Iskola
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
