Lezárult a kommunizmus korszakát bemutató Erasmus+ projekt a komáromi Marianum Egyházi Iskolaközpontban
A Marianum Egyházi Iskolaközpont gimnazistái a 2023/2024–es tanévtől sikeresen bekapcsolódtak az Erasmus+ nemzetközi diákmobilitási programba cseh, lengyel, román, bolgár és magyar középiskolákkal karöltve. Az angol nyelvű projekt „FROM OPPRESSION TO FREEDOM – REDISCOVERING EUROPE WITHOUT BORDERS” címmel azt vizsgálta, milyen hatással volt a kommunista diktatúra négy évtizede az emberek mindennapi életére Csehszlovákiában és a partnerországokban.
A nagyszabású történelmi projekt során a diákok megismerték a posztszocialista országok közös történelmi örökségét, illetve átfogó képet kaptak arról, miként próbálta meg befolyásolni a kommunista propaganda az emberek gondolkodásmódját diktatórikus módszerekkel, valamint milyen történelmi események és demokratikus kezdeményezések vezettek az 1989-es rendszerváltásig. Megemlékeztek a kommunista terror áldozatairól is, akik nyíltan szembeszálltak a pártideológiával, és akár életük árán is kiálltak az egyetemes emberi értékek mellett. A projektmunka szerves részét képezte az „oral history” módszere, melynek segítségével gimnazistáink feldolgozták nagy- és dédszüleik életútját prezentációk, podcastok és kisfilmek formájában, így a személyes történeteken és családi fényképeken keresztül rajzolódott ki számukra, valójában hogyan is éltek az emberek a kommunizmus évtizedeiben Csehszlovákiában.
A nemzetközi projekt fontos hozadéka, hogy a részt vevő diákok és tanárok megismerték a partnerországok kultúráját és történelmét, megtapasztalták az európai értékek gazdagságát és az európai összetartozás érzését, hiszen a vallási, kulturális és történelmi sztereotípiák leépítéséhez egymás történelmének alaposabb megismerésén keresztül vezet az út. Az együttműködés eredményeként rengeteg projekttermék született különféle tantárgyterületeken, valamint a partneriskolákban kiállítás nyílt a kommunizmus korszakát bemutató tárgyakból, melyek QR-kód segítségével szemléltetik azok funkcióját. A partnerországok tanárai közösen kidolgoztak egy 12 óratervet tartalmazó módszertani füzetet is, mely a kommunizmus korszakának tanításához nyújt segítséget.
A kétéves projekt során a résztvevők a projekttémához kapcsolódó projektfoglalkozásokon és előadásokon vettek részt, nemzetközi online konferenciákon mutatták be kutatási eredményeiket, valamint egyhetes projekttalálkozókon dolgoztak együtt a projekttémán középiskolás kortársaikkal a partnerországokban.
Gimnazistáink rengeteget tanultak a nemzetközi projekt során, nemcsak angol nyelvtudásunk, hanem történelmi és kultúrtörténeti ismereteik is bővültek, de ami a legfontosabb, életre szóló barátságokat kötöttek. Az Erasmus+ projektnek köszönhetően kinyílt előttük a világ, más kultúrkörhöz tartozó diákokkal találkozhattak, s ezáltal nyitottabbak lettek más nemzetek és kultúrák iránt. A projekt során a diákok tudatosították, hogy a mai ember számára természetesnek tűnő béke mennyire törékeny, és nekik, a fiatal generáció tagjaiként mennyire fontos szerepük van a béke megőrzésében a jövőre nézve.
Az Erasmus+ projekt eTwinning oldalán az érdeklődők betekintést nyerhetnek a projektmunkába, megszemlélhetik az együttműködés eredményeként létrehozott projekttermékeket, valamint élménybeszámolókat olvashatnak a külföldi projekttalálkozókról.
Link a projekt honlapjához:
A projekt során elkészített projekttermékek inspirációt nyújthatnak azon történelem szakos kollégáknak a kommunizmus tanításához, akik holisztikus szellemben, a tantárgyközi kapcsolatokon keresztül szeretnék megvilágítani a korszakot:
- „Oral history” – kérdőív a kommunizmus korszakának kutatásához
- Kollázsok, PPT-prezentációk a szülők, nagy- és dédszülők visszaemlékezéseiből (nagyobb fájlok, lassabban töltődnek be)
- Digitális idővonal a korszak főbb eseményeivel a partnerországok történelméből
- „A kommunizmus építészete a partnervárosokban” – élőszereplős online lapozható könyvecske
- Irodalmi elbeszélések a kommunizmus korszakához kapcsolódva régi családi fotók alapján
- Képeslapok a korszak stílusában
- Diákok által forgatott kisfilmek a kommunizmus áldozatairól partnerországonként
- Módszertani füzet a kommunizmus korszakának oktatásához (12 óravázlat)
- A kommunizmus tipikus tárgyait bemutató füzet QR-kódokkal
- Online szabadulószoba-játék a kommunizmus témakörében (gamifikáció)
Nagy köszönettel tartozunk az Európai Uniónak, amely teljes körű anyagi támogatásával biztosította Erasmus+ projektünk sikeres megvalósítását. Külön köszönet illeti a projektben részt vevő tanárokat és diákokat, akik kitartásukkal és elkötelezettségükkel a projekt sikerének zálogai voltak.
Galo Lukács Tímea
projektkoordinátor
Discover more from Magyar Iskola
Subscribe to get the latest posts sent to your email.





