100 éve hajtották végre az első sikeres rakétaindítást

100 éve e napon történt, hogy Robert Hutchings Goddard, a modern rakétatechnika atyja végrehajtotta az első sikeres rakétaindítást. 1926-ban sikerült először indítania (két és fél másodpercre, 184 láb távolságra és 41 láb magasra) a világ első folyékony meghajtású rakétáját. 1935-ben sikerült rakétájával átlépnie a hangsebességet. Összesen 214 szabadalommal rendelkezett, sok találmánya képezi a modern rakétatechnika alapjait.

Kísérlete nem csupán technikai érdekesség volt: alapjaiban változtatta meg az emberiség viszonyát az űrhöz, és megteremtette a modern űrkutatás technológiai alapjait.

A korát megelőző tudós

Robert H. Goddard 1882-ben született az amerikai Massachusetts államban. Már fiatalon lenyűgözte a repülés és az űrutazás lehetősége. A századforduló idején a rakétákat még inkább tudományos fantáziának tartották, mint komolyan vehető mérnöki technológiának. Goddard azonban fizikusként és mérnökként tudományos alapokra helyezte a rakéták működésének vizsgálatát.

Goddard már 1907-ben tanulmányt írt a bolygóközi űrrepülésről, 1914-ben pedig két szabadalmat is kapott: egy többlépcsős rakétára és a folyékony üzemanyagú rakétára.

1919-ben publikálta híres tanulmányát A Method of Reaching Extreme Altitudes („Módszer extrém magasságok elérésére”), amelyben részletesen bemutatta a rakétahajtás elméletét. Ebben a munkában már arról is írt, hogy rakéták segítségével akár a Hold is elérhetővé válhat. A korabeli sajtó sokszor gúnyolódott elképzelésein, ám a későbbi fejlesztések igazolták elképzeléseinek helyességét.

Az első folyékony hajtóanyagú rakéta

Goddard legnagyobb áttörése 1926. március 16-án történt. Egy massachusettsi farmon sikeresen elindította az első folyékony hajtóanyagú rakétát. A szerkezet benzint és folyékony oxigént használt üzemanyagként. A rakéta mindössze körülbelül 12 méter magasra emelkedett és 2,5 másodpercig repült, de a kísérlet jelentősége óriási volt: bizonyította, hogy a folyékony hajtóanyagú rakéták működőképesek.

Ez a technológia később a modern űrhajózás alapjává vált. A mai hordozórakéták – legyen szó műholdak indításáról vagy emberes űrrepülésről – mind ennek az elvnek továbbfejlesztett változatát alkalmazzák.

Újítások, amelyek ma is meghatározók

Goddard munkássága nem csupán az első sikeres kilövésben merült ki. Pályafutása során több mint 200 szabadalmat jegyzett be, amelyek közül számos ma is alapvető eleme a rakétatechnikának.

Legfontosabb fejlesztései közé tartozott:

• a folyékony hajtóanyagú rakétamotor,
• a többlépcsős rakéták koncepciója,
• a giroszkópos stabilizáció, amely segít a rakéták irányításában,
• valamint a fúvóka hatékonyságát növelő technológiák.

Ezek a megoldások ma már minden korszerű rakétarendszerben megtalálhatók. A modern hordozórakéták – akár katonai, akár tudományos vagy kereskedelmi célra készülnek – Goddard alapelveire épülnek.

Hatása a modern űriparra

Bár Goddard életében munkáját nem mindig ismerték el kellőképpen, a második világháború után világossá vált, hogy kutatásai döntő jelentőségűek voltak. Az amerikai és a szovjet rakétaprogramok mérnökei is felhasználták eredményeit.

A hidegháború idején a rakétatechnika fejlődése vezetett az első műholdak, majd az emberes űrrepülések megvalósításához. A modern űripar – amely ma már műholdas kommunikációt, földmegfigyelést és bolygóközi kutatásokat is magában foglal – szintén ezekre az alapokra épül.

A mai új űripari szereplők, például kereskedelmi rakétavállalatok vagy magánűrprogramok is ugyanazokat az alapelveket alkalmazzák, amelyeket Goddard több mint egy évszázada lefektetett.

A Goddard Űrközpont

A tudós emlékét ma is számos intézmény őrzi. A legismertebb közülük a NASA egyik legfontosabb kutatóintézete, a Goddard Space Flight Center.

Ez az intézmény kulcsszerepet játszik az űrteleszkópok, bolygókutató szondák és földmegfigyelő műholdak fejlesztésében. Számos híres űrmisszió – például a Hubble- és a James Webb-teleszkóp tudományos programja – is részben itt zajlik.

Egy álom, amely valóra vált

Robert H. Goddard 1945-ben hunyt el, de öröksége ma is él. Az a világ, amelyben műholdak keringenek a Föld körül, űrszondák kutatják a Naprendszert, és újra emberes holdutazásokat terveznek, nagyrészt az ő úttörő munkájának köszönhető.

A száz évvel ezelőtti, szerény kísérlet tehát nem csupán egy rakéta rövid repülése volt. Valójában az emberiség első lépése volt a világűr meghódítása felé.