A ma 80. születésnapját ünneplő dalszerző, szövegíró, előadó, Bródy János tiszteletére nyílt kiállítás Bródy címmel csütörtökön a Magyar Zene Háza Popkulturális Klubkönyvtárában.
Bródy János a XX. századi magyar zene- és kultúrtörténet meghatározó alakja, a magyar nyelvű beatzene megteremtője. Az Illés és a Fonográf zenekarok tagjaként, majd szerző-előadóként a nagy generáció tagjai közül rengeteget tett azért, hogy a beat/pop/rockzene Magyarországon is elismert része legyen a kultúrának.

„Csak azt írtam meg mindig, amik körülöttem történtek. Lehet, hogy van bennük némi fantázia, de nagyrészt dokumentum-jellegű dalaim vannak a magyar társadalom elmúlt hatvan évéből – mondta Bródy János a tárlat megnyitójához kapcsolódó beszélgetésen, amelyet Jávorszky Béla Szilárd zenei újságíró folytatott vele. – A sok sor közül eldobtam, aminek nem volt értelme. Aminek volt, azokat megpróbáltam összeszedni, ezekből születtek a dalok.”
A pop-up tárlaton megtekinthetők Bródy János szólókoncertplakátjai az elmúlt évtizedekből, lemezborítók, hozzá kapcsolódó számos arany- és gyémántlemez (köztük a Szörényi Leventével közösen írt, és 1983-ban bemutatott István, a király című legendás rockoperát tartalmazó hanganyag 500 ezer példány után járó elismerése), Bródy villamosmérnöki oklevele a Műszaki Egyetemről, a Kossuth-díjat igazoló oklevél, dalszövegeket tartalmazó, kézzel írott füzetei, valamint Bródy régi személyi igazolványa is, amiről 1980-ban dalt írt.
„A két nagy szövegíró zseni, Zsüti, azaz G. Dénes György és Szenes Iván mindig azt mondogatta nekem, hogy a jó szerző mindenről tud szöveget írni. A dalba beleírtam a személyi igazolvány számomat is, bár kicsit csaltam, hogy jobban passzoljon a dalba” – idézte fel Bródy János.
Bródy János első szólólemeze az 1980-ban kiadott Hungarian Blues lett, ami jelentős sikert aratott. Mint a művész felidézte, így lett szólóelőadó, innentől országszerte hívták klubokba fellépni.
„Még nem jelentettem be a visszavonulást, de már nem vagyok olyan fizikai és szellemi állóképesség birtokában, hogy a nagyszabású koncertekkel járó stresszt vállalni tudjam. Ezért úgy döntöttem, az április 11-i fellépésem a Papp László Budapest Sportarénában lesz az utolsó nagy koncertem” – fejtette ki Bródy János, aki tavaly adott ki új anyagot Az első 80 év címmel.
Nem csupán egy koncert lesz ez, hanem egy életmű ünnepe – egy időutazás a magyar kultúra és történelem hullámain, dalokkal elmesélve. A koncert egyúttal a művész 80. születésnapjának méltó megünneplése is lesz. A jubileumi koncert a „magyar költészet napján” kap helyet, mélyebb értelmet adva az eseménynek, hiszen Bródy János munkássága szorosan összefonódik a magyar költészettel és társadalmi érzékenységgel.
(Forrás: Infostart, YouTube, budappest.hu)
Discover more from Magyar Iskola
Subscribe to get the latest posts sent to your email.



