Vécsey Jenő zeneszerző, zenetudós

Haydn compositions in the Music Collection of the National Széchényi Library, ed. and intr. by Jenő Vécsey, Budapest, Akadémiai, (Publications of the National Széchényi Library 48.), 1960. Az angol nyelvű kiadás Joseph Haydn portréjával díszített borítója

60 éve hunyt el Vécsey Jenő zeneszerző, zenetudós.

Zeneszerzés-tanulmányokat Kodály Zoltánnál folytatott, 1941-42-ben állami ösztöndíjjal Bécsben képezte tovább magát. 1942-től az OSZK munkatársa, 1945-től haláláig a zeneműtár vezetője.

Sokat tett a XVIII. századi magyar zene felélesztéséért. Szerkesztésével indult meg a Zeneműkiadó Vállalat Musita Rinata sorozata. Főbb művei: Suite (zenekarra, 1941); Kele diák (balett, 1944); Boldogkő vára (szimfonikus költemény, 1952); Vonóshatos (1956); Szimfonikus Concerto (Krúdy emlékére, 1958).

Írásai: „L’infedelta delusa”. Haydn operájának felújítása (Zenetud. Tanulm. I., Bp., 1953); Haydn művei az OSZK zenei gyűjteményében (Bp., 1959).

1964 márciusában papírra vetett önéletrajzában olvashatjuk a következőket:

„1909. július 19-én születtem Felsőcécén (Abauj-Torna vm.). Apám ügyvéd volt, aki fiatalon hunyt el. Iskoláimat Budapesten végeztem; a Toldy reáliskolában érettségiztem, majd a bölcsészeti karra és a Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés tanszakára mentem. Középiskolai tanári oklevelemet, illetve végbizonyítványomat 1935-ben szereztem meg. 1936-tól 1942-ig mint fővárosi óraadó, illetve ideiglenes tanár működtem. Az 1941–42. tanévre a bécsi Collegium Hungaricumba nyertem állami zenei ösztöndíjat. 1942 őszén állami szolgálatba lépve, gimnáziumi rendes tanárnak neveztek ki. 1942 decemberétől az Országos Széchényi Könyvtárhoz nyertem beosztást […]” Curriculum vitae. Vécsey Jenő hátrahagyott írásai – Zeneműtár, gyűjteménytörténeti dokumentumok

A szikár szűkszavúsággal megfogalmazott összefoglaló azonban az életút néhány jellemző momentumával adósunk marad. Írója szükségtelennek tartotta megemlíteni azt a nem elhanyagolható tényt, hogy akadémiai tanulmányai idején Kodály Zoltán zeneszerzésóráit látogatta, s arról sem szól, hogy ugyanekkor hangszerismereteket is szerzett: klarinétozni is tanult.

Vécsey nem volt termékeny zeneszerző, első ismert opusai csak harmincesztendős korán túl, az 1940-es évek elején keletkeztek. Zeneműtári hagyatékában alig negyedszáz eredeti kompozíciója maradt fenn. Finomhangú kamaraműveiről, nagyobb lélegzetű zenekari műveiről életében méltatlanul kevés szó esett, darabjai nyomtatásban nem jelentek meg: 1956-ban komponált Vonós szextettje csak halála után nyolc évvel, 1974-ben jelent meg. Pedig jelentékeny költő volt a maga zárt mikrovilágában, s habár Kodály zeneszerző-iskolájából indult, nem vált a mester epigonjává. Kezdetben inkább Debussy pasztellszíneit, később Bónis Ferenc szavaival élve: Stravinsky Sacre-jának, Bartók Mandarinjának ritmus-robbantásait, Ravel Daphnisának vagy Muszorgszkij hangszerelésének orkesztrális bűvöletét érezte sajátjának. Darabjai ritkán szólaltak meg a koncertpódiumon: bécsi tartózkodása alatt született Vonósnégyesét (1942) a Végh-kvartett mutatta be az osztrák fővárosban, zongorára írt bagatelljeit (1941–42) az egykori Dohnányi-tanítvány, Dániel Ernő játszotta el ugyancsak Bécsben, Vonósintermezzóját (1942) a Székesfővárosi Zenekar tűzte műsorára 1944 februárjában – ezen a bemutatón a zeneszerző már mint a nemzeti könyvtár nyomtatványi osztályának beosztottja vehetett rész.

Néhány év alkotói szünet után Vécsey nagyobb szabású zenekari kompozíciókkal lépett a nyilvánosság elé. Ezeket a darabjait a Magyar Rádió tűzte műsorára, elsőként az 1953-ban komponált a Boldogkő vára című háromrészes szimfonikus költeményét, a zeneszerző gyermekkori emlékeket, hangulatokat idéző, személyes ihletésű kompozícióját.

„Boldogkő vára, környezetével együtt az eperjes-tokaji hegyvidék egyik legfestőibb része. A vár története a 14. századig nyúlik vissza, de a nép a magyar szabadságharc nagy hősének, Rákóczinak emlékéhez forrasztotta. A kompozíció 3 része szimfonikus költemény. A tételek címei: Alkony, Éj és Virradat. Az első rész festői hatások alatt készült, s a naplemente hangulatát idézi. Permetező eső, szeszélyes felhőzet, amely alól a lemenő nap fénye többször előtör, hogy a legkülönfélébb színhatásokban részesítse a személőt. […] A második tétel: az Éj, Notturno pastorale. […] hallható hangjai, mint a pásztorsíp, a távoli harangszó, a Hernád messzi suhogása egyesülnek a feléledt képzelet hangjaival. […] A harmadik rész, a Virradat zenéje – éles ellentétben az Éj elhaló hangjaival – heves és igen gyors menetű. Dallamaiba népi elemek vegyülnek, ritmikájában felcsillan a Rákóczi-induló emléke is. […] Torlódó fanfárok zárják be a kompozíciót, mintegy utoljára csillantva fel a büszke falakra vetülő fényeket.” Gépirat. Vécsey Jenő hátrahagyott írásai – Zeneműtár, gyűjteménytörténeti dokumentumok

Boldogkővára látképe a zeneszerző által készített akvarellen. Melléklet a szimfonikus költemény autográf partitúrájához. Jelzet: Ms. Mus. 4.288 – Zeneműtár

Két versenymű, egy nagybőgőre és egy zongorára készült Concertino, valamint a fentebb már említett vonóshatos után a szerzői életművet az 1958-ban komponált nyolctételes Szimfonikus concerto Krúdy emlékére zárja. Vécsey ebben a nagyszabású szimfonikus költeményben kedvelt írójának szellemét idézi, finoman elmosódó zenei zsánerképeiben megfestve

„[az] ódivatú szerelmesek, költők, ábrándos nyírségi kisasszonyok és ősz gavallérok, havas felvidéki tájak, ódon budai utcák különös álomvilágában feltáruló múltat.” Kecskeméti István: A nemzet zenekönyvtárosa. In. Muzsika, XXXII/10, (1989), 44–45. – Törzsgyűjtemény

A zeneszerző zongorára és zenekarra írt Concertinoja két változatban is elkészült. Az eredeti verzió bemutatójára 1954-ben került sor a Rádióban, a zongoraszólamot Hajdú István játszotta. A versenymű néhány évvel későbbi átdolgozása ugyancsak a Rádióban hangzott fel először, 1958-ban. A mű szólistája ez alkalommal Szabó Zsuzsa volt, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát Lehel György vezényelte. Utóbbi előadás felvétele később hanglemezen is megjelent: s az érdeklődők ezáltal bepillantást nyerhetnek a zeneszerző Vécsey Jenő oly kevéssé ismert művészi világába.

Vécsey nagy odaadással járta az általa kijelöl út másik egyenesét is, elsőrendű feladatának tekintette magyar zenei emlékeink életre keltését. Különösen fontosnak tartotta az Erkel-életmű népszerűsítését, a zeneszerző elhallgatott operáinak (Bátori Mária, Sarolta, Dózsa György, Brankovics György, Névtelen hősök, István király) rekonstruálását, felújítását. Maga több operarészlet nagyzenekari változatát készítette el, közülük néhány a rádióban is elhangzott. Tevékenyen részt vett az 1960-as évek elején meginduló Erkel-összkiadás munkálataiban, a nyolc Erkel-operából négyet, valamint hét nyitányt készített elő kiadásra. A 19. századi verbunkos zene és a nemzeti romantika kevéssé ismert szerzőire kiállításokon hívta fel a figyelmet, művészetüket rádióműsorokban népszerűsíttette. Jó érzékkel választotta ki a bemutatásra szánt darabokat, melyekből gyakran alkalmi átiratokat készített. Nevéhez fűződik többek között Doppler Ferenc, Mosonyi Mihály, Ruzitska György, Thern Károly és mások operarészleteinek, dalainak rádiófelvételre alkalmassá tétele.

Vécsey Jenő mind a zenei könyvtártudomány, mind pedig a hazai és nemzetközi forrásfeltáró zenetudomány számos terültén maradandót alkotott. Munkái: könyvtárszakmai vonatkozású írásai, zenei szakcikkei, igényes kottakiadványai megbecsült helyet biztosítanak számára a zenei vonatkozású tudományszervezés és könyvtárépítést történetében. Utódai, az önálló jogállását közel egy évszázadon át megőrző Zeneműtár mindenkori vezetői és munkatársaik arra törekedtek – s törekednek ma is –, hogy tovább gondozzák örökségét: magas mércét állítsanak a könyvtári munka minőségében és példát mutassanak a zenetörténeti kutatások, mindenekelőtt a magyar történeti múlt elfeledett értékeinek megismertetésében.

Felhasznált irodalom:

Kelemen Éva: Az járt oda, aki kottát is tudott olvasni. Fejezetek az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtára történetéből, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 2020.
Kecskeméti István: A nemzet zenekönyvtárosa. In. Muzsika, XXXII/10, (1989), 44–45.
Vécsey Jenő hátrahagyott írásai. Zeneműtár, gyűjteménytörténeti dokumentumok

Kelemen Éva (Színháztörténeti és Zeneműtár)