Történelem

A Felvidékről kitelepítettek emléknapjára

A Felvidékről kitelepítettek emléknapját minden év április 12-én tartják a magyar Országgyűlés 86/2012. (XII. 7.) OGY határozata alapján.

Azért ezt a dátumot választották, mert 1947-ben ezen a napon kezdődött a szlovákiai magyar lakosság kitelepítése szülőföldjükről.

A szlovák-magyar lakosságcsere-egyezményt 1946. február 27-én írták alá Budapesten, és május 14-én fogadta el a magyar Parlament. A kitelepítetteket szállító első vasúti szerelvény 1947. április 12-én indult el a Felvidékről, és 1949. június 5-ig több mint 76 ezer embert szállítottak át Magyarországra.

Az emléknap tisztelgés „a Beneš-dekrétumok következtében a Csehszlovák Köztársaságból kizárt, Magyarországra telepített mintegy százezres magyarság” előtt, „akik az állampolgárságuktól, közösségüktől, vagyonuktól megfosztva, szülőföldjükről elűzve kemény akarással otthont teremtettek maguknak”.

Egy diákelőadás és egy dokumentumfilm segítségével idézzük fel a történelmünk eme nehéz időszakát.

Felvidéki magyarok kitelepítése Gútáról – Nagy Dóra (II. Rákóczi Ferenc Alapiskola, Gúta) előadása a Kincskeresők – regionális értékeket kutató diákok XVI. országos konferenciáján. Felkészítő: Török Tivadar (2021).

Kincskeresők 2021 – Felvidéki magyarok kitelepítése Gútáról

A Felvidékről kitelepített magyarok emléknapjára 2013-ban készült dokumentumfilm. Készítette Novák Lajos a Rákóczi Szövetség megbízásából (udvardi Carisma Tv), forrás: Rákóczi Szövetség.


Discover more from Magyar Iskola

Subscribe to get the latest posts sent to your email.