90 magyar filmalkotást tesz ingyenesen nézhetővé saját oldalán online a Magyar Nemzeti Filmintézet, ezzel járulnak hozzá a digitális oktatáshoz. Ezek nagy része a hazai magyar oktatásban is hasznosítható. Az alkotások…

2020. március 17. – További intézkedések az SJE-en a koronavírussal kapcsolatban Az Selye János Egyetem rektora a koronavírus terjedésével és a szlovák kormány által 2020. március 15-én kihirdetett szükségállapottal kapcsolatban az alábbi…

Köszönjük, hogy megosztottátok velünk az élményeiteket!   Tavaszi szünet című alkotópályázatunkra csak négyen jelentkeztek, ráadásul egymással összemérhetetlen kategóriákban: kicsik és nagyok egyaránt. Így aztán úgy határoztunk: mindannyian nyertesek, mindnyájuknak küldünk…

(Könnyen meglehet, hogy idén elmaradnak…) A pozsonyi Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium igazgatósága és természettudományi tantárgybizottsága értesíti az érdeklődőket, hogy az idén is megrendezi a Duna Utcai Environmentális és Egészségvédelmi Napokat, mégpedig…

A NEMZETI KISEBBSÉGEK LEGJOBB TANÍTÓJA (Naj učiteľ národnostných menšín) kategóriában március 31-ig lehet benevezni a szülők, diákok, kollégák által arra érdemesnek tartott, nemzetiségi tannyelvű iskolában tanító pedagógusokat! A nevezés nagyon…

A tisztiorvosi szolgálat munkatársai az alábbi internetes elérhetőségen hívják fel a lakosság figyelmét a teendőkre: https://www.uvzsr.sk Esetleges kérdéseiket, illetve bejelentéseiket pedig a novykoronavirus@uvzsr.sk e-mail címen tehetik meg. A pozsonyi Duna utcai…