Szabadidő

Népi játékok és néptánc az óvodában és az iskolában

Márciusban ismét elindítja Népi játékok és néptánc az óvodában és az iskolában című képzését Királyhelmecen és Csallóközaranyoson a Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia és a Comenius Pedagógiai Intézet.

A Hagyományok Háza Játék és tánc az iskolában című képzését 2017-ben alakították át a szlovákiai oktatási rendszernek megfelelően, figyelembe véve a hazai igényeket, majd a következő év elején kapta meg az akkreditációt. Első alkalommal 2018 nyarán Komáromban valósult meg a 60 órás 15 kreditpontot nyújtó akkreditált pedagógus-továbbképzés, mely során a résztvevők megismerkedhettek a néptánc alapjaival, valamint a népi játékok átadásának módszertanával. A program célja, hogy a megszerzett tudást a pedagógusok képesek legyenek alkalmazni az óvodai és az iskolai nevelőmunkában, a tanórákon vagy a szakköri foglalkozásokon, illetve, hogy általános tájékozottságra tegyenek szert a néprajz alapjaiból, a tájegységek, a népcsoportok, a jeles napok és az ünnepi szokások témaköréből, valamint a táncfolklorisztikai alapismeretekből. A képzés oktatói a néphagyományban jártas gyakorlott pedagógiai hazai szakemberek. A szervezők munkáját helyben a Királyhelmeci Közös Tanügyi Hivatal, valamint a Csallóközaranyosi Alapiskola segíti. A jelentkezéssel kapcsolatos és egyéb információk elérhetők az elohagyomany.sk honlapon.