Oktatás

115 éve hunyt el Zirzen Janka pedagógus, a magyar nőnevelés kiemelkedő alakja

„Zirzen Janka (182–1904) emlékezetét kell ma felidéznem, egy szerény sorsban született és nevelkedett magyar tanítónőét. Ez a magyar tanítónő azonban apostol, kinek a jóság és szeretet sugárkoszorúja övezi homlokát” – hangzott el a Mária Dorothea-Egyesület ünnepi ülésén 1929. december 8-án, Zirzen Janka halálának 25. évfordulóján.

Feszty Masa portréja
az ifjú Zirzen Jankáról

Korán árvaságra jutott, tizenöt éves korától egyedül tartotta fenn magát, mint nevelőnő. Tevékeny részt vett a főváros legkülönbözőbb társadalmi mozgalmaiban. 1869-ben az első Magyar Királyi Tanítónő Képezde, majd 1875-től az Erzsébet Nőiskola igazgatója lett.

Ekkor Zirzen Jankát új feladattal bízta meg Trefort Ágoston: tanulmányozza a hazai és külföldi ipariskolák működését, hogy ne csak képzett tanítónőket neveljen az iskola, hanem a hazának házias és munkás leányokat.

Zirzen Janka külföldi tanulmányútjain (Bécs, Párizs) nemcsak szakmai ismereteket szerzett, hanem az iparoktatáshoz gépeket és felszereléseket is vásárolt. A tanítóképzéssel párhuzamosan bevezette az iparoktatást is.

1877-ben maga Ferenc József császár is meglátogatta az intézetet, és a nőnevelés terén elért eredményeiért koronás arany érdemkereszttel tüntette ki. Ez volt a legmagasabb elismerés, amit nő kaphatott.

1881-ben megszűnt az elemi iskolai tanítónőképzés. Addig már több mint 400-an végeztek. Helyette bevezették a háziipari munkamesternő képzést és a házi nevelőnőképzést.

1888-ban megnyitották a Felsőbb tanítóképzőt, ahol a felsőbb leányiskolák és tanítónő-képezdék számára képeztek tanárokat és igazgatókat. Többszöri átszervezés után később főiskolai rangra emelték.

Zirzen Janka 1896-ban nyugalomba vonult. 1904-ben hunyt el, halála után a Kerepesi temetően temették el.

Zirzen Janka
Leányiskola osztályterme a XIX. században

Egy méltatás 1930-ból

Zirzen Jankát 1869 november 19-én nevezték ki az első, a budai tanítónőképző igazgatójává s az intézetet december 15-én már meg is nyitották. A berendezkedésre nem sok idő állott tehát az új igazgatónő rendelkezésére, de lélekben teljesén felkészülve, törhetetlen erős akarattal, nagy kötelességtudással és a magyar nőnevelés iránt érzett rajongó lelkesedéssel fogott munkájához.
A nagy akaraterőre és munkabírásra valóban szüksége is volt, mert már az első évek csaknem emberfeletti munkát követeltek tőle. A bécsi kapu mellett, egy kis villában ideiglenesen elhelyezett képzőintézetet már a második évben költöztetnie kellett; előbb a Várba, a régi politechnikum épületébe, majd a következő esztendőben le a Csalogány-utcába, az intézet részére emelt új palotába. Ez idő alatt pedig himlő, majd. kolera lépett fel a növendékek között s neki betegeket ápolni, a járvánnyal megbirkóznia, azt leküzdenie kellett.
Az elemi tanítónőképző vezetése mellett igen értékes nevelői és tanítói munkát is végzett. Lelkes munkába tudta állítani tanítványait s jövő. hivatásukra kitűnő gyakorlati utasításokkai látta el őket. „Törődjenek tanítványaik családjával is, támogassák tanáccsal nevelői munkájukban az anyákat, segítsék őket bajaikban. El sem tudják képzelni, hogy a nép asszonyai milyen tudatlanok, mennyit dolgoznak és mennyit szenvednek:” A munkára való ösztönzést gyakran hallották tőle a tanítványai. Mikor az első növendékek a hároméves tanfolyam befejezésével tőle búcsút vettek, e szavakkal bocsátotta őket útnak: „Tanuljanak és dolgozzanak tovább s ne csapjanak fel csakhamar firkáló hölgynek. Az iskolájukra nézve nem az a fontos, hogy mit irkálnak, hanem hogy mit dolgoznak az érdekében.”

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti: