Kitekintő

Minden gyereknek joga van…

1989-ben november 20-án fogadta el az ENSZ Közgyűlése a Gyermek Jogairól szóló Egyezményt, melynek 54 cikkelye részletesen kitér a gyermekek jogaira. Ezután lett minden évben november 20-a a GYERMEKEK JOGAINAK VILÁGNAPJA.

Az ógyallai speciális iskola tanulói a sok jog közül kettőt feldolgozva a boldogságórával karöltve tartottak projektnapot november 27-én. Az iskola beszámolója.

Minden gyereknek joga van…

„A projektnaphoz felhasználtuk az Új Szó Akadémia csütörtökönként megjelenő sorozatából a gyerekek jogait taglaló mellékletet. A projektnapot vezető pedagógusok szépen egymásra építették a témákat, szervesen összedolgozták a jogokból a 7. és a 8. cikkelyt és a boldogságóra fontos vagy nekem témakörét.
A nap elején pár szóban megismerték a gyerekek a jogokat általánosságban, majd a 7. cikkelyből a jogod van ahhoz, hogy neved legyen, a 8. cikkelyből pedig a senki nem veheti el a neved témáját járták körbe. Ezután a komoly vitákat is eredményező rész után már kicsit vidámabb blokk következett.

Látszólag teljesen egyformák

Közösen táncoltak Kovácsovics Fruzsina Pingvintánc című dalára, miközben rájöttek, hogy bár a pingvinek látszólag teljesen egyformák, mégis mind külön identitással rendelkeznek.

Nincs két teljesen egyforma pingvin, ahogy nincs két teljesen egyforma gyerek sem.

Majd a gyerekek elheveredtek a földön, kötetlen formában zajlott tovább a foglalkozás. Az előzőleg készített szívecskék gazdára leltek. Mindenki a saját nevét írta rá, majd egy ismerkedős játék keretében sorban mindenki elmondta a nevét és azt, hogy ki ül mellette. Ezt követően a tanító nénik összekeverték a szíveket, majd mindenki húzott egyet. A szíven szereplő társa kezét megfogva a boldogságfelhőre szálltak és együtt utaztak Névországba, ahol senki nem bántja a másik nevét, identitását.

Az utazást követően virágokat színeztek, ezek közepébe kerültek a névvel ellátott szívecskék, majd a boldogságfelhőre ragasztva útnak indult a sok egyéni alkotás.

Csendes meditáció keretében a gyerekek meghallgatták Szofi és Borisz történetéből A legjobb barátom kezdetű gyerekdalt, mely nagy sikert aratott. Megtudhattuk, hogy a legjobb barátok nem nevetik ki egymást, kölcsönadják a játékokat, segítik egymást. A tanító néni elmondta, hogy a barátait mindenki megválasztja, a családba pedig beleszületik. Minden gyereknek fontosak a baráok, velük jól érezzük magunkat, a barát jóban és rosszban mellettünk van. Ötletes hozzászólások hangoztak el a témával kapcsolatos vita során, de a lényeg az volt, hogy mindenki fontos valakinek. Katika néni irányítása alatt elkészültek a kifestők, melyekből képek lettek, a képekből pedig újabb boldogságfelhő. Ez a felhő Boldogországba indult és Fontosvagynekem városig szállt. A tartalmas nap végén elénekelték a nap során meghallgatott dalokat, valamint eljátszották a hónap dalát, a Ha boldog vagy című dalt. Mindenki új ismeretekkel, vidám dallamokat dúdolva indult haza.

Bathó Sylvia ógyallai speciális iskola